PMFC: egy új igazolás a rajton, hamarosan jön a következő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.08. 09:32
Ma megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I tavaszi szezonjára a Pécsi MFC. A baranyaiak egy új igazolással a soraikban kezdték el a munkát.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online tegnapi értesülései: az erősítésként kiszemelt horvát védő, Mario Tadejevic ma a PMFC-vel kezdte el a felkészülést, és már alá is írta két és fél évre szóló szerződését.

A 25 éves Tadejevic elsősorban balhátvédként bevethető, legutóbb az FK Sarajevónál futballozott, és a 2013–2014-es idényben a bosnyák klubnál együtt dolgozott a PMFC vezetőedzőjével, Robert Jarnival.

Jelenleg ő az egyetlen új igazolás a csapatban, de a vezetők jövő hétre egy külföldi, ám nem délszláv irányító középpályást is várnak, aki várhatóan szintén szerződést köt a klubbal.

Rajta kívül még egy csatár szerződtetése szerepel a tervek között. Robert Jarni vezetőedző elmondta, nem igazán szeretne próbajátékosokat – olyan labdarúgókat akar Pécsre hozni, akiknek tisztában van a képességeivel, s azonnal erősítést jelenthetnek.

A felkészülést teljes létszámban kezdte az együttes, csak a már korábban távozó Wittrédi Dávid és Lantos Levente, illetve a szabadlistára tett, várhatóan eligazoló Mohl Dávid, Pölöskey Péter kettős nem edzett az őszi keretből.

A PMFC január 30. és február 10. között törökországi edzőtáborba utazik, ám felkészülési mérkőzést már az elutazás előtt is játszhat, de az edzőmeccseket még szervezi a klub, ezekről egyelőre nincs bővebb információ.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek:

Távozók: Lantos Levente (Kozármisleny), Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Mohl Dávid (érdeklődnek iránta: Haladás), Pölöskey Péter (érdeklődnek iránta: Kecskemét)

 

Legfrissebb hírek

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
1 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
8 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
9 órája

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
9 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
10 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
Tegnap, 20:01

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:44
Ezek is érdekelhetik