Nyíregyháza: két szlovák és egy grúz játékos érkezett

Vágólapra másolva!
2015.01.20. 19:03
Ahogy arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, a magyar élvonalban folytatja pályafutását a Slovan Bratislava két szlovák válogatott játékosa: Juraj Halenár és Igor Zofcák mellett egy grúz labdarúgót is szerződtetett a Nyíregyháza.

A 31 esztendős Halenár 14 éven át játszott a szlovák bajnokságban, az Inter Bratilsava és a Petrzalka után 2008-ban került a Slovanhoz, amelynél 150 bajnokin 55 gólt szerzett (a mostani szezonban ötgólos), a 2011–2012-es szezonban a bajnokság második legjobb gólszerzője volt. 2007-ben és 2008-ban a szlovák válogatottban is pályára léphetett, a harmadik alkalommal a magyar válogatott ellen.

A szintén 31 éves középpályás, Zofcák 14-szer játszott a válogatottban, másfél évig volt a Slovan játékosa. Mindketten több nemzetközi kupamérkőzésen szerepeltek.

A 27 éves Arziani megfordult az Anzsi Mahacskalában és a Rubin Kazanyban is, legutóbb az orosz másodosztályban szereplő Szahalin játékosa volt.

Mindhárman 2016. június 30-ig írtak alá a Spartacusnál, szerdán a Nyírbátor elleni felkészülési mérkőzésen akár már pályára is léphetnek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Zurabi Arziani (grúz, Szahalin – Oroszország), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna), Juraj Halenár (szlovák, Slovan – Szlovákia), Igor Zofcák (szlovák, Slovan – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Bosnjak Predrag (FTC)
Kölcsönből visszatérők: Dajka László (Nyírbátor), Perger Géza Bence (Balmazújváros), Reznek Donát (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bori Gábor (DVTK),Czvitkovics Péter (PAFC, szabadon igazolható), Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Givi Joszeliani (grúz, Szpartaki – Grúzia, próbajáték), Kovács Gábor (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO),

Távozók: Huszák Tamás (Soroksár), Molnár Marcell, Patály János (Diósd?), Póti Krisztián, Spitzmüller István (Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: Bajzát Péter (Mezőkövesd), Dajka László (Cigánd), Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Reznek Donát (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Niké Liga: a pozsonyi rangadón vesztette el veretlenségét a DAC

Minden más foci
2025.09.20. 22:30

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24
Ezek is érdekelhetik