Haladás: az Inter és a Lazio ellen játszhatnak a szombathelyiek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 11:36
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás az Interrel és a Lazióval is összecsaphat februárban a klub hivatalos honlapja szerint.

A haladas.hu cikke arról számol be, hogy a szombathelyiek február elején tíz napot tölthetnek Olaszországban, és ekkor mérkőznének meg a két sztárcsapattal.

A klub honlapja szerint „a túra még szervezés alatt áll, de a tervek szerint február elején tíz napot Rómában töltene a csapat. Az edzőtábor alatt pedig az olasz fővárosban a Serie A jelenleg harmadik helyén álló Lazióval, Milánóban pedig a 11. helyezett Internazionaléval vívna edzőmérkőzést a vasi alakulat.”

Az olaszországi edzőtábort Massimiliano Caroletti marketingmenedzser szervezi.

Érdekesség, hogy a Haladás támadója, Tommaso Rocchi mindkét olasz együttesben megfordult pályafutása során, míg a szombathelyiekhez hamarosan aláíró Andrea Mancini édesapja, az Intert irányító Roberto Mancini ellen játszhat, ha sikerül megszervezni a túrát.

Mint beszámoltunk róla, január 20. és 29. között Törökországban készül a Haladás.

A HALADÁS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Edzőtábor: Törökország, január 20–29. és Olaszország, február eleje – még szervezés alatt
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 30., péntek: ?
Január 31., szombat: Haladás–Gabcíkovo (Bős; szlovákiai III.)
Február 14., szombat (Lafnitz): SV Lafnitz (osztrák III.)–Haladás
Február 18., szerda: ?
Február 21., szombat (Nagyszombat): Spartak Trnava (szlovák)–Haladás

Az NB I-es csapatok felkészülési programját itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
5 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44

Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 20:26

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik