DVSC: nem kell Kuznyecov, más magyar klub csaphat le rá

Vágólapra másolva!
2015.01.21. 16:22
Bár Szerhij Kuznyecov szerdán Debrecenben járt (ahogy arról korábban már beszámoltunk), a tárgyalásokon eldőlt, hogy nem lesz a DVSC-Teva labdarúgója – tudta meg a Nemzeti Sport Online a játékostól.

„Tárgyaltunk a debreceni vezetőkkel, de nem tudtunk megegyezni, így biztosan nem szerződöm a csapathoz" – mondta Szerhij Kuznyecov az NSO-nak, megerősítvén a DVSC-Teva cégvezetőjének szavait.

„A játékos valóban járt Debrecenben, viszont nem lesz a Loki játékosa. A klub álláspontja nem változott, harminc év feletti labdarúgót nem igazolunk" – idézi a Hajdú Online Szilágyi Sándor cégvezetőt, aki azt is elárulta, hogy a Nyíregyháza Spartacus élénken érdeklődik L'Imam Seydi iránt, s úgy tűnik, közel a megegyezés a felek között.

Seydi iránt a cseh Dukla Praha érdeklődött, és bár sajtóhírek szerint a próbajátéka nem sikerült rosszul, megállapodás nem született a felek között.

Ami Szerhij Kuznyecovot – a Ferencváros korábbi, azonos nevű védőjének fiát – illeti, a játékos az NSO-nak azt is elmondta: hamarosan egyeztet a menedzserével, és nem zárja ki, hogy magyar klubban folytatja a pályafutását.

Kuznyecov a labdarúgás alapjaival a zöld-fehéreknél ismerkedett meg, míg tavaly nyár óta az ukrán élvonalban szereplő Hoverla Uzshorod játékosa.

A 32 éves támadó elmondta, korábban Szevasztopolban jól ment neki a játék, de a politikai helyzet miatt távoznia kellett a krími csapattól, az ungvári Hoverlánál azonban kevésbé találta meg a számításait. Sérülés miatt csak két bajnokin szerepelt az őszi szezonban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Wittrédi Dávid (PMFC, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kondás Kristóf
(Balmazújváros), Szatmári Csaba (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dalibor Volas (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Rene Mihelic (szlovén, érdeklődnek iránta: Spezia – Olaszország, Eintracht Braunschweig – Németország), L’Imam Seydi (francia, érdeklődnek iránta: Nyíregyháza Spartacus), Varga József (érdeklődnek iránta: külföld)

 

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
47 perce

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
17 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46
Ezek is érdekelhetik