NS: Németh A.: Ez a realitás; Németh K.: kansasi kihívás - vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 23:50
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Németh András kritikus és önkritikus interjút adott Bálint Mátyásnak, amelyben elmondta: maradt benne hiányérzet, ennek ellenére úgy érzi, a hatodik hely a realitás. Változtatni viszont akkor is változtatna, ha megnyertük volna az Európa-bajnokságot. A Nemzeti Sport már a döntő napján leosztályozhatta a lányokat, és a rangsort (nem meglepő...) a kapus Kiss Éva vezeti.
Németh András kritikus és önkritikus interjút adott Bálint Mátyásnak, amelyben elmondta: maradt benne hiányérzet, ennek ellenére úgy érzi, a hatodik hely a realitás. Változtatni viszont akkor is változtatna, ha megnyertük volna az Európa-bajnokságot. A Nemzeti Sport már a döntő napján leosztályozhatta a lányokat, és a rangsort (nem meglepő...) a kapus Kiss Éva vezeti.

Németh Krisztián az MLS 2013-as bajnokánál, a Kansas Citynél folytatja, és ebben – amint az a Galambos Dániel által készített interjúból kiderül – nagy szerepe volt nem csupán Vermes Péter vezetőedzőnek, de a klub utánpótlásában dolgozó Urbányi Istvánnak is, aki kitartóan hívogatta az U20-as vb-bronzérmes csatárt.

Kenesei Krisztiánnak volt már jobb idénye, mint az őszi, és a volt válogatott csatár nem is zárja ki a Pápáról való távozás lehetőségét. Például Mezőkövesdre...

Őszi visszapillantó sorozatunkban a 11. helyen álló Nyíregyháza van soron. Megvizsgáltuk, miért rezeg még mindig a léc az edzőváltáson is áteső, és hazai győzelmek után telelő újoncnál.

A Bayern egyelőre indigót használ, és éppen ugyanúgy utcahosszal vezeti a Bundesligát, mint egy éve. De vajon a BL-ben képes lesz-e javulni a 2014-es tavaszi idényhez képest?

A Real Madrid az utolsó idén megnyerhető trófeát is behúzta, miután a Libertadores-kupa-győztes argentin San Lorenzo ellen megnyerte a klub-vb-t.

Dabrowski Norbert kifakadt. Bár az Eger férfipólósainak a mestere azóta kicsit tompított a szavain, a bíráskodást illető kritikájának alighanem lesz némi foganatja.

Hosszú Katinka a Sportcsillagok Gálaestjéről még elugrott egy kis pulykapénzért Szentpétervárra, ahol a Szalnyikov-kupa legjobb úszója lett...

Gáláztak asztaliteniszezők: könnyes nevetős estén lépett asztalhoz ’79-es világverő csapatunk és a kardvívás olimpiai bajnoka, trükközött Faházi Janika, elbúcsúztatták Tóth Krisztinát, és még olimpiai negyedik helyezettjeink is kaptak egy-egy bronzérmet kárpótlásul...

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
12 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
12 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
13 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53
Ezek is érdekelhetik