Lombard: öt-hat edzőmeccs vár a télen a pápaiakra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 21:26
A Lombard Pápa 2015. január 12-én kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Lengyel Ferenc vezetőedző a klubhonlapnak azt is elárulta, hogy öt-hat mérkőzés vár csapatára a felkészülési időszak során.

„Főként pihenéssel telt az elmúlt időszak – mondta a lombardfcpapa.hu-nak Lengyel Ferenc vezetőedző. – Másrészről, mivel a PELC utánpótlásánál is tevékenykedem, az elmaradt teendőinket bepótoltuk és egy évzáró, jó hangulatú vacsorával búcsúztattuk a fél szezont, hiszen azóta dolgozom Pápán. Természetesen a Lombard Pápa és a PELC előtt álló feladatokat is próbálom már fejben összerakni.”Lengyel Ferenc vezetőedző. – Másrészről, mivel a PELC utánpótlásánál is tevékenykedem, az elmaradt teendőinket bepótoltuk és egy évzáró, jó hangulatú vacsorával búcsúztattuk a fél szezont, hiszen azóta dolgozom Pápán. Természetesen a Lombard Pápa és a PELC előtt álló feladatokat is próbálom már fejben összerakni.”

„A csapat körül jelenleg csend van, a játékosok a szabadságukat töltik, január 12-én találkozunk újra. A terveink szerint öt-hat edzőmérkőzésen lépünk pályára a téli felkészülés során, ezek többsége jelenleg szervezés alatt van” – árulta el a szakember.

„A karácsony nagyszerűen sikerült, hiszen a teljes család együtt volt, így a párom győri, valamint az én dunaújvárosi családom is Pápán volt – nyújtott betekintést az ünnepekbe Lengyel. – Négy hónapos kisfiamnak ez volt az első karácsonya, ez különleges hangulatot adott az ünnepnek. A szilvesztert Hévízen töltjük, a Jézuska hozott nekünk egy négynapos programot, így megfelelően kipihenhetjük magunkat.”

A LOMBARD PÁPA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor: ?
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Egyelőre nincs hivatalos információ (öt-hat mérkőzés)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
5 órája

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:53

Felkészülés: az MTK kikapott Szlovéniában a Craiovától

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 13:08
Ezek is érdekelhetik