NB I: 48 perc alatt két gól a két lépcsőt ugró tinédzsertől

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2014.09.23. 11:11
null
Sallai Roland bűvöli a labdát (Fotó: Meder István)
Sallai Roland, a Puskás Akadémia FC 17 esztendős labdarúgója eddig mindössze 48 percet játszott az NB I-ben, de máris szerzett két gólt – nem csoda, hogy sokan felkapták a fejüket, és azt kérdik: ki ez a fiatalember?

„Időbe telt, mire megszoktam felnőttek között – árulta el a hétvégén a Lombard (3–0) kapujába betaláló Sallai Roland a Nemzeti Sportnak. – A keret tapasztalt, rutinos tagjai nagyon sokat segítettek, hogy zökkenőmentes legyen a beilleszkedésem. Nagy ugrást tettem, kihagytam ugyanis az U19-et, illetve az U21-et, és rögtön a nagycsapat öltözőjébe kerültem. Két lépcsőfokot is átléptem, igyekszem ugyanakkor bizonyítani, hogy nem érdemtelenül. Sok-sok játéklehetőségre van még szükségem, hogy csakugyan megszokjam az élvonal légkörét.”

A fiatal játékos elmondta: az elmúlt hetek nyeretlensége megviselte a felcsúti csapatot, „már-már tapintható volt a feszültség”, de a szezonbeli első bajnoki siker „egy csapásra feloldotta a görcsöt”.

„Célom, hogy egyszer a Puskás Akadémia alapembere legyek. Addig persze sok munka vár még rám, s egyelőre csereként, a kispadról beszállva kell felépítenem magamat. Igyekszem élni a lehetőséggel” – mondta a fiatal Sallai, akit a név is kötelez: édesapja, Tibor a Vác és a Siófok játékosaként szerepelt az NB I-ben, nagybátyja, Sándor pedig a Honvéddal nyert bajnokságokat, sőt az 1982-es és az 1986-os világbajnokságon is ott volt a magyar válogatottban.

„Van, amikor előnyt, máskor hátrányt jelent a nevem – mondta erről a tinédzser futballista. – Jólesik persze, ha elismerően beszélnek a családról, és boldog vagyok, hogy a tagja lehetek. Olykor viszont megesik, hogy egyesek irigykednek. Nekik a játékommal, teljesítményemmel igyekszem bizonyítani. Most mindenesetre úgy tűnik, jó úton járok.”

Legfrissebb hírek

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Sallai Roland és Csongvai Áron is gólpasszt adott a 3–1-re végződő mérkőzéseken

Légiósok
2025.09.22. 21:24

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Hornyák Zsolt: A csapategység lehet a siker kulcsa

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 10:54
Ezek is érdekelhetik