Nyíregyháza: új alapokra helyezik az utánpótlásképzést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.07. 14:03
A tehetségek megtalálását, megtartását és a lehető legtöbb saját nevelésű futballista felnőtt csapatba építését célozza az az új típusú együttműködés, amelyet az labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza és az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Nyírsuli Kft. vezetői kötöttek.

Lucsánszky Tamás, a Spartacus klubigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, az együttműködés egy egységes klubmodell megteremtésének első lépéseként fogható fel. A két szervezet ennek érdekében egy öttagú szakmai testületet állít fel, amely a későbbiekben koordinálja majd a közös munkát.

Németh Károly, a Bozsik Akadémia képzési igazgatója emlékeztetett arra, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) felkérésére egy belga cég átvilágította a hazai akadémiákat, amelynek eredménye szerint a tizenötös lista nyolcadik helyét foglalja el a nyíregyházi akadémia. A jelentés ugyanakkor kritikaként említi meg, hogy a nyíregyházi felnőtt csapat és az utánpótlás-nevelő szervezet nem alkot egy egységet, ezt igyekszik orvosolni az új alapokra helyezett rendszer.

Neumann Gábor, a Bozsik József Labdarúgó Akadémia vezetője újságírói kérdésre elmondta, az MLSZ az év végéig 45 millió forintot biztosít arra, hogy a szervezet elkezdje a jelentésben feltárt hiányosságainak felszámolását.

Hozzátette, a következő szezonban az akadémiák vezetői nemzetközi képzésen vesznek részt, majd 2016-ban elkészül a végleges rangsor, amely meghatározza az utánpótlás-nevelő intézmények állami támogatásának mértékét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik