DVSC: „Nem sikerült túl jól a szezonrajt, de nincs nagy baj”

Vágólapra másolva!
2014.08.20. 14:46
A Young Boys elleni Európa-liga-mérkőzésre készülő Debreceni VSC támadója, Kulcsár Tamás a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, szerencsésnek nevezhető a sorsolás, de a svájci együttes így is kiemelkedően erős csapatnak mondható. Hozzátette, nem sikerült túl jól a szezonrajt a Loki számára, de emiatt nem aggódnak.

„Az Újpest elleni mérkőzés után már a Young Boys elleni meccsel foglalkoztunk, hiszen az a következő feladat a csapat életében, kedden meg is néztük videón a Grasshoppers elleni bajnokiját – mondta Kulcsár Tamás a dvsc.hu-nak. – A csütörtöki találkozó nagy jelentőséggel bír, hiszen Európa-liga-meccsről van szó, a csoportkör a tét. Tudván, hogy kiket kaphattunk volna, talán szerencsésnek mondható a sorsolás, de a Young Boys is kiemelkedően erős csapat. Szeretnénk jól szerepelni, bizonyítani, hiszen nem sikerült túl jól a szezon kezdete, de ettől még nincs nagy baj, egyszerűen ilyen sorozatot produkálunk, minden csapat életében előfordul hasonló. Sajnos rosszul döntünk a kétes szituációknál, de bízom magunkban, tudom, hogy ki fogunk jönni ebből a helyzetből. A társaság szerintem erős, tudunk egymásért küzdeni, hajtani, eddig is ez jellemezte a csapatot. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is barátok vagyunk. Most voltak kudarcok, de ilyenkor kell még jobban egymás mellé állnunk.”Kulcsár Tamás a dvsc.hu-nak. – A csütörtöki találkozó nagy jelentőséggel bír, hiszen Európa-liga-meccsről van szó, a csoportkör a tét. Tudván, hogy kiket kaphattunk volna, talán szerencsésnek mondható a sorsolás, de a Young Boys is kiemelkedően erős csapat. Szeretnénk jól szerepelni, bizonyítani, hiszen nem sikerült túl jól a szezon kezdete, de ettől még nincs nagy baj, egyszerűen ilyen sorozatot produkálunk, minden csapat életében előfordul hasonló. Sajnos rosszul döntünk a kétes szituációknál, de bízom magunkban, tudom, hogy ki fogunk jönni ebből a helyzetből. A társaság szerintem erős, tudunk egymásért küzdeni, hajtani, eddig is ez jellemezte a csapatot. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is barátok vagyunk. Most voltak kudarcok, de ilyenkor kell még jobban egymás mellé állnunk.”

A Loki csütörtök 19.30 órakor csap össze a Young Boysszal. A tét a főtáblára jutás az Európa-ligában.

A DVSC SVÁJCBA UTAZÓ KERETE
Kapusok: Nenad Novakovics, Vukasin Polekszics, Verpecz István
Mezőnyjátékosok: Aleksandar Jovanovic, Máté Péter, Mészáros Norbert, Dusan Brkovics, Igor Morozov, Korhut Mihály, Vadnai Dániel, Bódi Ádám, Zsidai László, Varga József, Ludánszki Bence, Szakály Péter, Ferenczi János, Kulcsár Tamás, L’Imam Seydi, Ibrahima Sidibe

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21

Hofmann keveredett előre, és növelte a DVSC előnyét a Vidi ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:10

Szuhodovszki bombájával került még nehezebb helyzetbe a Fehérvár – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 18:11
Ezek is érdekelhetik