PMFC: a pécsieknél marad a Kozármisleny két fiatalja

Vágólapra másolva!
2014.07.22. 21:36
Rácz Ferenc és Helesfay Donát a 2014–2015-ös évadban is a PMFC-ben szerepel, a két fiatal a Kozármisleny kölcsönjátékosaként szerepel a Stadion utcában – tudtuk meg a pécsi NB I-es labdarúgóklub hivatalos honlapjáról.

Helesfay Donát 24 éves, PMFC-nevelésű kapus, aki még nem játszott NB I-es mérkőzésen, de a Magyar Kupában és a Ligakupában már bemutatkozott. Korábban a Kozármisleny színeiben 15 NB II-es bajnokin jutott szóhoz.Helesfay Donát 24 éves, PMFC-nevelésű kapus, aki még nem játszott NB I-es mérkőzésen, de a Magyar Kupában és a Ligakupában már bemutatkozott. Korábban a Kozármisleny színeiben 15 NB II-es bajnokin jutott szóhoz.

A 23 éves Rácz Ferenc szombathelyi születésű támadó, 17 évesen a Haladás soraiban mutatkozott be az első osztályban, majd megfordult azt MTK-ban, a Kozármislenyben, az előző szezonban pedig már Pécsen futballozott.

„Örülünk, hogy ez a két tehetséges és fiatal játékos továbbra is a mi keretünket fogja erősíteni, szükség lesz rájuk a remélhetően hosszúra nyúló szezon során. Köszönettel tartozunk a Kozármisleny FC-nek is, amiért az évek óta tartó sikeres együttműködésünk újabb állomásaként kölcsönadták őket klubunknak" – nyilatkozott Győri János, a PMFC-MATIAS ügyvezetője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Andrej Causic (horvát, DAC 1904 – Szlovákia), Fröhlich Roland (lejárt szerződés után újra aláírt), Heffler Norbert (Paksi FC, legutóbb Sopron), Helesfay Donát (Kozármisleny, újra kölcsönben), Holczer Ádám (Kozármisleny– kölcsönből vissza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Rácz Ferenc (Kozármisleny, újra kölcsönben)
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Steer Bence (?), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek: Davor Bratic (horvát, Kastrioti – Albánia, próbajáték), Lázok János (Paks)

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
6 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
9 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Folytatódott a zuglói mélyrepülés, az eddig nyeretlen Misleny is győzni tudott a fővárosban

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 20:51

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik