Honvéd: a nemzetközi kupát célozta meg a klub

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 17:54
A nemzetközi kupaszereplés elérése a cél a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál a 2014–2015-ös idényben George F. Hemingway szerint. A tulajdonos a kispadon nem légiósokat akar látni,hanem fiatalokat. Az új vezetőedző, az olasz Pietro Vierchowod intelligens futballt szeretne játszani,és átadni a tudását a fiataloknak.

„Az előző bajnokságban csak a kilencedik helyen zártunk, de az akadémiánkról kikerülő fiatalok beépítése folytatódott. A legnagyobb gondunk a helyzetek kihasználásával akadt” – mondta a Honvéd keddi sajtótájékoztatóján Hemingway.Hemingway.

A kispestiek éppen ezért három, a támadásépítést és azok befejezését segítő játékost igazoltak az új idényre: az elefántcsontparti Kandia Traoré és a guineai Souleymane Youla két, míg a szintén elefántcsontparti Abdul Kader Keita egy évre írt alá, közülük előbbi csatár, utóbbi kettő a széleken segítheti az akciókat.

„Örülök, hogy egy ilyen patinás együtteshez kerültem. Szeretnék visszakerülni a futballtérképre és bizonyítani, hogy nem vonultam vissza és nem csak levezetek. Jó lenne ismét nemzetközi kupában szerepelni” – mondta a 32 éves, 72-szeres válogatott Keita, aki korábban olyan klubokban szerepelt, mint az Olympique Lyon és a Galatasaray, majd 2010-ben az al-Szadd csapatához került.

„Nem vakációzni jöttem, hanem nyerni. Mindhárman nagy klubokban játszottunk, ezt a tudást szeretnénk átadni a fiataloknak” – jelentette ki társai nevében is a szintén 32 éves Youla, aki belga,
francia és török élvonalbeli csapatokban játszott, illetve 33-szor szerepelt a nemzeti együttesében. A 25-szörös válogatott Traoré hozzá hasonlóan vélekedett.

Az új vezetőedző, az olasz Pietro Vierchowod azzal kezdte beszédét, hogy felidézte, amikor a Sampdoriával járt Kispesten, és 1991 őszén kikapott a Bozsik József Stadionban BEK-mérkőzésen, igaz, a hazai visszavágón kivívták a továbbjutást.

„Sorsszerű, hogy most ezt a klubot segítsem. Fontos szerepet játszott a döntésemben, hogy láttam, kiváló labdarúgókkal erősíti meg a keretet a vezetőség” – mondta a játékosként 1982-ben világbajnok, 1990-ben vb-bronzérmes szakember, aki a Juventus gárdájával 1996-ban Bajnokok Ligáját is nyert.

Hozzátette, egyelőre nem tud arról nyilatkozni, kell-e további erősítés, mivel még csak most kezdték meg a felkészülést, de bízik abban, hogy ha szükségét érzi, akkor a tulajdonos segít neki a megoldásban.

Hemingway azt mondta, ő nem tervez további igazolásokat a nyáron – nem nem akar légiósokat látni a kispadon, csak fiatalokat, persze jó lehetőség esetén nem zárkózik el minőségi légiósok szerződtetésétől.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik