Videoton: Gattuso mégsem érkezik, más ajánlatai vannak

Vágólapra másolva!
2014.05.14. 07:23
null
Menni vagy nem menni, de leginkább hová? Ez Gattusok kérdése (Fotó: Reuters)
Erőteljes fordulatot vett Gennaro Gattuso és a Videoton ügyében a tuttomercatoweb.com. Az olasz portál kedden napközben még azt közölte, hogy már csak a bejelentés hiányzik a korábbi világbajnok fehérvári szerepvállalásához – a Videoton tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc ugyanakkor csak a tárgyalásokat erősítette meg –, később azonban a honlap már azt állította, hogy Gattuso mégsem fogadta el az ajánlatot.

 

Az átigazolási ügyekkel kiemelten foglalkozó TMW exkluzív információként – a főszerkesztő, Michele Criscitiello információjára hivatkozva – közli, hogy Gattusót végül mégsem győzte meg a magyar csapat ajánlata, és visszavonult a további tárgyalásoktól.

A Tuttomercatoweb hozzátette: Gattusónak van lehetősége az útkeresésre, válogathat az ajánlatok sokasága közül (korábban olasz források az AEK Athénról, a Sassuolóról és a Novaráról írtak), de képbe került a cseh bajnoki ezüstérmesként biztos El-induló Viktori Plzen is.

A pályafutása jelentős részét az AC Milanban töltő Gattuso az elmúlt szezon végén vonult vissza a játéktól, játékos-edzőként rövid ideig a Siont irányította, majd az aktuális idény elején feliratkozott Maurizio Zamparini „áldozatai” közé, a Palermo tulajdonosa három hónap után menesztette (a Serie B-ben két győzelem, egy döntetlen és három vereség után).

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
18 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
22 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik