A felcsútiak legyőzték a KTE-t, így elmaradt a klubrekord

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 17:56
null
Nincs ok az örömre: vereséggel búcsúzott a KTE a szurkolóktól (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I utolsó fordulójában az egy félidőt emberhátrányban játszó Kecskeméti TE hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától, így nem tudott klubrekordot dönteni.

 

A Puskás Akadémia számára már nem maradt tétje a KTE elleni meccsnek, a kecskemétiek viszont az MTK pontvesztésével a tabella első felében végezhettek volna. A lila-fehérek a klub történetében először zárhattak volna három egymást követő NB I-es szezont az első nyolcban.

A vendégek szinte csak fiatal, tapasztalatlan játékosokat neveztek a mérkőzésre, nem csoda hát, hogy a KTE kezdett bátrabban. A vezető gólra sem kellett sokat várni, a 15. percben Vukaszovics indította a jobb szélen kiugró Balázs Zsoltot, aki betört a tizenhatoson belülre, és szép mozdulattal, 13 méterre a kaputól átemelte a kifutó és elfekvő Somodit (1–0).

A gól után egy kicsit lelassított a KTE, így jó 10 perccel később kis híján egyenlített a PAFC. Denkovics kilépett a vonal mellett a bal szélen, majd 12 méterről bombázott, de Verebélyi hatalmasat repült, és végül ki tudta tolni ujjheggyel a labdát a hosszú felsőből.

A 34. percben már tehetetlen volt a kecskemétiek kapusa, egyenlített a Puskás Akadémia. Egy távoli beadást Varga fejelt le rossz helyre, Szakály Dénes elé, aki állítás nélkül, kapásból a bal alsóba lőtt (1–1).

Az első félidő végén Balázs újra megszerezhette volna együttesének a vezetést, de érthetetlen módon a kifutó felcsúti kapusba vágta a labdát a tizenegyespontról.

A félidő utolsó perce sem úgy alakult, ahogy azt a hazaiak eltervezték, Marko Vukaszovics ugyanis csúnyán rácsúszott Szakály bokájára, a játékvezető pedig azonnal felmutatta a piros lapot!

A fordulás után az emberelőnyben futballozó felcsútiak átvették a meccs irányítását, és már a második játékrész második percében előnybe is kerülhettek volna, de Nagy Zsolt távoli löketét ki tudta öklözni Verebélyi.

Küzdött a KTE, a PAFC a hajrában azonban megszerezte a győztes gólt. Szakály kényszerítőzött Tóth Balázzsal, visszakapta a labdát, és 12 méterről külsővel a jobb alsóba csavart (1–2), beállítva a végeredményt.

A PAFC-nál örülhetnek, a felcsútiak négy vereség után győzelemmel tudták zárni az idényt, a kecskemétiek viszont búslakodhattak, mivel így eldőlt, biztosan a tabella második felében végeznek.

NB I
30. FORDULÓ
KTE–Puskás Akadémia 1–2
(Balázs Zs. 15., ill. Szakály 34., 83.)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 30 18 8 4 66–33 +33 62
2. Győri ETO 30 18 8 4 58–32 +26 62
3. Ferencváros 29 16 6 7 45–33 +12 54
4. Videoton FC 29 15 7 7 51–30 +21 52
5. Diósgyőri VTK 29 12 10 7 44–37 +7 46
6. Haladás 30 12 10 8 37–31 +6 46
7. Pécsi MFC 30 12 9 9 41–38 +3 45
8. MTK Budapest 30 11 7 12 42–36 +6 40
9. Budapest Honvéd 30 10 6 14 37–39 –2 36
10. Kecskeméti TE 30 9 9 12 36–51 –15 36
11. MVM Paks 29 8 10 11 39–40 –1 34
12. Lombard Pápa FC 30 9 6 15 32–50 –18 33
13. Újpest FC 30 8 8 14 46–51 –5 32
14. Puskás Akadémia FC 30 8 7 15 36–51 –15 31
15. Mezőkövesd 30 6 6 18 27–52 –25 24
16. Kaposvári Rákóczi 30 4 7 19 21–54 –33 19

 

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (tv)Játékvezetők
Május 30., péntek
19.00
Pécsi MFC–Haladás 1–1Becséri Dániel
Május 31., szombat
16.00
Lombard Pápa–Újpest FC 2–1 Szabó Zsolt
18.00Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 1–2Farkas Ádám
18.00
MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi 2–0 Pintér Csaba
20.00Győri ETO–Mezőkövesd 5–0 Erdős József
20.00Debreceni VSC–Bp. Honvéd 0–2 Andó-Szabó Sándor
Június 1., vasárnap
16.30Videoton FC–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)Bognár Tamás
16.30
Ferencváros–Paks (Tv: Sport2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik