Kiütötte a Kövesdet az ETO, de így sem ünnepelhetett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 19:59
null
Lang első NB I-es gólja nyitotta meg a gólzáport (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I utolsó, 30. fordulójában a Győri ETO hazai pályán fölényesen, 5–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, és mivel a DVSC csak két góllal kapott ki a Honvédtól, a tabella második helyén végzett.

Nehéz meccs várt a győriekre, mivel bár a találkozó előtt matematikai esélyük még volt a bajnoki cím begyűjtésére, csodára lett volna szükségük ahhoz, hogy a meccs végén ünnepelhessenek.

Álmosan is kezdtek a hazaiak, két gyors mezőkövesdi támadással indult a meccs, és kis híján meg is lepték a győrieket a vendégek. Előbb egy apró szabálytalanság után Bognár csavart a léc felé, majd két perccel később szintén a támadó fejelt, itt már Pogacsicsra is szükség volt, ujjheggyel tolta ki a labdát a kapus.

A hazaiak az első pár perc tanácstalansága után magukra találtak, a 13. percben Kronaveter készítette le a labdát Dudásnak, aki azonnal bombázott is. Ugyan rosszul találta el a labdát, de pont így lett jó, a megpattanó löketet csak visszanyúlva tudta kitenyerelni Horváth.

A 28. percben a sokadik győri helyzetet sikerült gólra váltani. Kronaveter tekert középre a bal szélről, Lang Ádám érkezett középen, és védőjét, valamint Horváthot is megelőzve bekotorta a labdát a kapu közepébe (1–0). Ez volt a győri játékos első NB I-es gólja!

Jött az újabb találat is, méghozzá egy újabb pontrúgás után. A 36. percben Kronaveter balról becsavart labdájára Rafa Wolfe érkezett, és gyönyörű mozdulattal, estében a hosszú alsóba csúsztatott (2–0).

A szünet után is az ETO dominált, jöttek is a kisebb-nagyok helyzetek, majd az újabb gól a 79. percben. Kronaveter gondolt egy merészet, a tizenhatos sarkából jobbal lőtt, Horváth csak kiütni tudta a labdát, a kipattanót így könnyedén a kapuba emelhette az ötösön helyezkedő Nikola Trajkovics (3–0). Vladimir Djordjevics is betalált a végén, higgadtan a kapu bal oldalába belsőzve a labdát (4–0).

Még ekkor sem volt azonban vége! A kegyelemdöfést Rok Kronaveter adta meg a mezőkövesdieknek: jó 25 méterről, gyönyörű mozdulattal átemelte a kint álló Horváthot (5–0).

Mivel a DVSC csak két góllal kapott ki a Honvédtól, a bajnoki címről lecsúsztak a győriek, de így sincs okuk szomorkodni, hiszen egymás után harmadszor végeztek az NB I dobogóján. A klubtörténelemben ez eddig csak a Verebes-érában sikerült nekik.

NB I
30. FORDULÓ

Győri ETO–Mezőkövesd 5–0 (Lang 28., Wolfe 36., Trajkovics 79., Djordjevics 83., Kronaveter 86.)

Horváth Ferenc: Nincs komoly célunk, csak egy hellyel szeretnénk jobbak lenni


Összefoglaló

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (tv)Játékvezetők
Május 30., péntek
19.00
Pécsi MFC–Haladás 1–1Becséri Dániel
Május 31., szombat
16.00
Lombard Pápa–Újpest FC 2–1
Szabó Zsolt
18.00Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 1–2
Farkas Ádám
18.00
MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi 2–0Pintér Csaba
20.00Győri ETO–Mezőkövesd 5–0 Erdős József
20.00Debreceni VSC–Bp. Honvéd 0–2 Andó-Szabó Sándor
Június 1., vasárnap
16.30Videoton FC–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)Bognár Tamás
16.30
Ferencváros–Paks (Tv: Sport2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 30 18 8 4 66–33 +33 62
2. Győri ETO 30 18 8 4 58–32 +26 62
3. Ferencváros 29 16 6 7 45–33 +12 54
4. Videoton FC 29 15 7 7 51–30 +21 52
5. Diósgyőri VTK 29 12 10 7 44–37 +7 46
6. Haladás 30 12 10 8 37–31 +6 46
7. Pécsi MFC 30 12 9 9 41–38 +3 45
8. MTK Budapest 30 11 7 12 42–36 +6 40
9. Budapest Honvéd 30 10 6 14 37–39 –2 36
10. Kecskeméti TE 30 9 9 12 36–51 –15 36
11. MVM Paks 29 8 10 11 39–40 –1 34
12. Lombard Pápa FC 30 9 6 15 32–50 –18 33
13. Újpest FC 30 8 8 14 46–51 –5 32
14. Puskás Akadémia FC 30 8 7 15 36–51 –15 31
15. Mezőkövesd 30 6 6 18 27–52 –25 24
16. Kaposvári Rákóczi 30 4 7 19 21–54 –33 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik