FTC: az új igazolást a Hajduk is hívta, de a Fradival akar bajnok lenni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 15:01
Bajnok szeretne lenni a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárossal Tomislav Havojic, a zöld-fehérek új igazolása. A középpályás elmondása szerint a horvát Hajduk Split is hívta, de ő a Fradit választotta.

„Örülök annak, hogy itt lehetek és egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező klubhoz szerződtem, mint a Ferencváros – idézi a fradi.hu Tomislav Havojicot. – Bár még csak tegnap érkeztem Budapestre az orvosi vizsgálat miatt, ismerem az FTC történelmét és tradícióit. A városból még nem sokat láttam, de korábban már voltam itt. Azért is választottam ezt a színhelyet pályafutásom következő állomásaként, mert hasonlít Zágrábhoz. Az erősségeimről jobb, ha az edzőim beszélnek. Mindenesetre gyors, technikás, mindkét lábával ügyes játékosnak tartom magam. Azért igazoltam a Ferencvároshoz, hogy bajnok legyek. A horvát élvonal egyik topklubja, a Hajduk Split is megkeresett, de én a Fradival akarok aranyérmet szerezni. Tudom, hogy nagy szurkolótábor áll mögöttünk, szeretnénk őket boldoggá tenni.”

Legfrissebb hírek

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik