NB I: „Sok játékosnak egyszerűen kikapcsolt az agya”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.27. 21:08
Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője borús hangulatban nyilatkozott a PMFC elleni vereség után, az olasz szakember szerint a játékosai már nem küzdenek ugyanúgy, mint amikor még volt esély a harmadik hely megszerzésére.

„Harcoltunk a harmadik helyért, de amikor elveszett ennek a lehetősége, akkor összeesett a csapat, nagyon sok játékosnak egyszerűen kikapcsolódott az agya. Már nem küzdenek ugyanúgy. A meccs végén már a fiatal akadémisták kaptak szerepet, hogy felpörgessük a csapatot. Több olasz játékos is kimaradt a keretből, de ez nem azt jelenti, hogy ők a hibások. Vesztettünk már olaszokkal, afrikaiakkal, magyarokkal, fiatalokkal, idősekkel is meccset, nem ezen múlik. Most már azt kell figyelnünk, hogy kik azok a játékosok, akikre lehet számítani a következő idényben" – mondta Marco Rossi a meccs után a Sport Tv kamerája előtt.

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

Nyugalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.13. 23:44

Marco Rossi: A győztes csapaton ne változtass…

Magyar válogatott
2025.10.13. 21:02
Ezek is érdekelhetik