NB I: nagy cég állt a Ferencváros mellé

Vágólapra másolva!
2014.04.04. 12:31
A T-Systems Magyarország Zrt. együttműködő partnerként támogatja a Ferencváros labdarúgócsapatát. Az erről szóló megállapodást Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója írta alá – számolt be róla az infokommunikációs cég közleménye.

Rékasi Tibor az együttműködéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a Fradi sikeréhez, hiszen az egyik legnépszerűbb és legnagyobb múltra visszatekintő magyar labdarúgócsapatról van szó". A vezérigazgató rámutatott: „A mostani együttműködéssel a T-Systems Magyarország csatlakozik németországi anyavállalata, a Deutsche Telekom hagyományaihoz, hiszen az anyacég régóta kiemelt szerepet tölt be a német futball, így többek között az FC Bayern München támogatásában".

Hozzátette: „A Telekom Csoport évtizedek óta elkötelezett a magyar sportélet fejlesztése mellett, és külön figyelmet fordít az egyik legtöbb embert megmozgató sportágra, a futballra."

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elmondta „Örülök, hogy egy ilyen nagy, nemzetközi hátterű cég lesz a partnerünk a jövőben. Hiszem és remélem, hogy a mostani megállapodás a Magyar Telekom Csoporttal történő hosszabb távú együttműködés első lépése lehet."

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23
Ezek is érdekelhetik