NB I: „A Vidiből hiányzik valami, ami Mezeynél még megvolt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.12. 09:18
Goran Marics 2010-ben szerződött a Pápa labdarúgócsapatához. A szerb csatár így már testközelből láthatta a 2011 tavaszán Mezey György irányításával bajnokságot nyerő Videotont. A Lombard játékosa ma ismét pályára léphet a fehérváriak ellen, bajnokin negyedszer, de úgy véli, a mostani csapatból már hiányzik valami, ami a három évvel ezelőttiben még megvolt. 

„Harminckét-harminchárom pont szükséges az élvonalban maradáshoz – mondta a Nemzeti Sportnak saját csapata, a Lombard helyzetét elemezve Goran Marics a mai, fehérvári fellépés előtt. – Nem ártana tehát még jó néhányat gyűjtenünk a meglévő huszonkilenchez, ám sérülések és eltiltások miatt fontos játékosok hiányoznak a Videoton elleni csapatunkból.”

„A fehérváriak kikaptak legutóbb Kecskeméten, míg mi kivertük a Ligakupából a lila-fehéreket – tért rá a Videotonra Marics. – Vagyis abban bízhatunk, hogy senki sem mehet biztosra senki ellen. Sok külföldi labdarúgó szerepel a Videotonban, vannak tehetséges magyar fiataljai is – ám valami hiányzik abból az együttesből, amely az André Alves, Elek Ákos, Lipták Zoltán fémjelezte, magyar edző vezette társaságban még megvolt.”

Marics magyarországi pályafutása során az NB I-ben eddig négyszer játszott a Videoton ellen, ebből háromszor vesztesen hagyta el a pályát, egy győzelem mellett. A fehérváriak ellen egy gólt szerzett, a 2011. októberi, 3–2-re elveszített meccsen.

A Lombard eddig nyeretlen NB I-es mérkőzésen a Videoton stadionjában. Hétszer találkoztak, hatszor a Vidi nyert, a legutóbbi székesfehérvári mérkőzés 1–1-re végződött. Ugyanakkor a Videoton legutóbbi tizenkét mérkőzésén mindössze kétszer (a legutóbbi kilenc bajnokin pedig csak egyszer) nyert, és csupán tíz pontot szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47
Ezek is érdekelhetik