PMFC: Bánki Erik az NB III-as visszasorolást vizionálja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 13:50
Az élvonalbeli PMFC a dolgok mostani állása szerint nyártól az NB III-ba visszasorolva lesz kénytelen folytatni a futballt, de a tavaszi szezon befejezése is veszélybe kerülhet; így viszont leállt és elmaradhat a pécsi stadionberuházás is – jelezte Bánki Erik baranyai fideszes politikus, EP-képviselő a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, ahol elmondta: a sértett Matyi Dezső 600 milliót kér a klubért, a tartozás 2-300 milliós, amennyi a klub értéke lehet. Bánki hazánkban jelenlévő nyugati befektetőt tudna a csapathoz hozni, de ehhez tiszta lapra lenne szükség.

„Ha a mostani állás szerint kéne megjósolnom a pécsi klub jövőjét, akkor azt elég feketének látom, a nagy tradíciójú csapat sorsa alighanem az, hogy kénytelen lesz az NB III-ban folytatni nyártól. Az idő ugyanis pörög, márciusra licencet kellene szerezni a következő bajnoki indulásra, ennek híján kétosztálynyi visszasorolás vár a pécsi futballra. Nem értem, nem tudom, mit akar Matyi Dezső, akin óriási sértődöttség látszik egy előre elhatározott forgatókönyvvel a fejében" – mondta el a baranyai fideszes politikus.kénytelen lesz az NB III-ban folytatni nyártól. Az idő ugyanis pörög, márciusra licencet kellene szerezni a következő bajnoki indulásra, ennek híján kétosztálynyi visszasorolás vár a pécsi futballra. Nem értem, nem tudom, mit akar Matyi Dezső, akin óriási sértődöttség látszik egy előre elhatározott forgatókönyvvel a fejében" – mondta el a baranyai fideszes politikus.

„Nyitottak voltunk a polgármester úrral együtt a tárgyalásokra az év elején, Matyi Dezső sokkszerű bejelentését követően, ám a tulajdonos teljesen passzív volt a megbeszéléseken, mint azóta is. Szerintem egy valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzelése van, 600 millióért szeretné eladni a klubot úgy, hogy saját bevallása szerint is több százmilliós adósságot görget maga előtt. Nem ismerjük pontosan a számokat, Matyi Dezső nem enged betekintést a könyveibe, ezért tett vakon egyeurós ajánlatot a város. A terjedő hírek szerint az adósság 2-300 millió körül lehet. A klub maximum annyit érhet, amennyi a tartozása" – vélte az MLSZ elnökségében is helyet foglaló Bánki.

A parlamenti sportbizottság volt elnöke hozzátette: „Még a látókörömben van két befektető, de ők csak akkor lépnének be, ha tiszta állapotok teremtődnének, ők a polgármester úrral szeretnének tárgyalni az adásvételről. Hallottam egyébként már olyan érdeklődőről, aki az adósságok átvállalása mellett hajlandó lett volna 100 milliót fizetni, de ő is el lett hajtva. Az én magyar érdeklődőmről nem beszélnék, a külföldiről annyit: nyugati cég, nem focimúltú befektető, de vannak magyarországi érdekeltségei és látna reklámértéket egy NB I-es csapatban."

„Már a tavaszi bajnoki szerepléssel is adódhatnak problémák. A januári játékosfizetések rendezettek, de máris itt a február, ismét utalni kellene – ez így sokáig nem tartható fenn. A város továbbra is tartja az ajánlatát: ha belenézhetünk a könyvelésbe, segítünk a tavasz befejezésében. Ellenkező esetben veszélybe kerül a pécsi stadionrekonstrukció, stadionépítés is, ilyen beruházás NB III-as jövőképpel nyilvánvalóan nem lesz – ezek a tárgyalások is megakadtak tehát" – jelezte Bánki Erik.

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

Női NB I: öt góllal küldte haza a PMFC-t a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.11.03. 16:43

Női NB I: rangadót nyert a Győr a Fradi vendégeként, nyert az MTK és a Pécs is

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 21:10

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

Mátyus János: Szerintem José Mourinho sem bírta volna azt a csapatot benn tartani

Labdarúgó NB I
2024.10.02. 16:18

NB III: öt gólig meg sem állt a PMFC, amely ötödik a csoportjában

Labdarúgó NB II
2024.09.22. 19:52
Ezek is érdekelhetik