Honvéd: a szerencsés Lupoli türelmet kér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.27. 10:54
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a szezon végéig szóló szerződést kötött Arturo Lupolival, aki korábban az Arsenalban és a Fiorentinában is megfordult. A 26 esztendős támadó klubja hivatalos honlapjának elmondta, szerencsésnek érzi magát, hogy a kispesti együttes játékosa lehet, de türelmet kér a szurkolóktól, mert a beilleszkedéshez időre lesz szüksége.

„Jól érzem magam. Nagyon jó volt a benyomásom a klubról és a csapatról. Szerencsés vagyok, hogy itt játszhatok. Remélem, mielőbb be tudok csatlakozni a munkába” – kezdte a honvedfc.hu-nak adott nyilatkozatát Lupoli, akitől azt is megkérdezték, miért a kispesti egyesületet választotta.

„Hallottam már a klubról, mivel több olasz játékos is megfordult itt. Nagy történelmű és fontos klub Magyarországon. Azért jöttem ide, mert futballoztam már Angliában, Olaszországban és most új tapasztalatokat szeretnék szerezni egy más kultúrájú labdarúgóközegben.”

„Bevethető vagyok középcsatárként, illetve ék mögöttiként is. Igyekszem minden helyzetet kihasználni, és gólt szerezni belőle” – jellemezte magát a Varesétől kölcsönvett támadó, majd kitért a magyar bajnokságra is.

„Nem láttam még magyar mérkőzéseket, csak pár akcióról videót az interneten. Utána kellett néznem, hogy milyen szintű a bajnokság, milyenek a játékosok, akik szerepelnek benne. Az elmúlt időszakban figyeltem az edzéseket, és azt látom, hogy ez egy optimális szint. A játék gyors és ez nagyon jó. Várom a kezdést. Szerintem jó lesz ez a fél év nekem is, és a csapatnak is. Keményen kell dolgoznunk, meg kell próbálnunk a legjobbnak lenni, és nyerni kell a hétvégén” – folytatta Lupoli, aki a szurkolókhoz is szólt.

„Keményen dolgozok, élvezem az edzéseket és a játékot. Az idősebb, szintén olasz társaktól tudom, hogy itt mit várnak el tőlem. Kérek egy kevés türelmet, amíg beilleszkedek a csapatba, de remélem, hamar meg tudom hálálni a vezetőség és az emberek bizalmát. Nyitott vagyok mindenre. Van családom és egy kisgyermekem, akik nemsokára utánam jönnek. Átlagos srác vagyok, aki szeret filmeket nézni, normális dolgokat csinálni, de mindenekelőtt futballozni” – tette hozzá az Arsenalban öt meccsen pályára lépő és egy gólt szerző csatár.

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II, 2024–2025, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Labdarúgó NB II
2024.07.16. 07:38

Felkészülés: az Újpest nyert Ausztriában, a Loki kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2024.07.13. 20:23

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32
Ezek is érdekelhetik