Felkészülés: az Újpest nyert Ausztriában, a Loki kikapott a Rapid Wientől

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 20:23
A mai második találkozón ikszelt a KTE (Fotó: Kecskeméti TE/Facebook)
Újabb felkészülési mérkőzéseket játszottak NB I-es labdarúgócsapataink. A Kecskemét 1–1-et ért el a másodosztályú Békéscsaba ellen, az Újpest pedig 1–0-ra legyőzte az osztrák St. Pöltent. Az MTK 2–0-ra kikapott az NB II-es Kozármislenytől, majd 4–3-ra megverte a Honvédot, míg a DVSC ugyan vezetett az osztrák Rapid Wien ellen, végül 3–2-es vereséget szenvedett.

 

A KTE – melyben Szendeff Bence próbajátékosként lépett pályára – a Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–1-es legyőzése után ezúttal a Békéscsabát fogadta. A találkozón az Előre szerzett vezetést, Czékus Ádám szűk fél óra elteltével kilőtte a jobb felső sarkot. A szünet után több helyzetet is kidolgozott a Kecskemét, és a padról beálló Kovács Kolos eredményes tudott lenni, így döntetlennel zárult a mérkőzés.

KECSKEMÉTI TE–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE (NB II) 1–1 (0–1)
Kecskemét
KTE: Varga B. – Nagy K. (Polyák), Meszhi, Vágó, Leoni, Kotula, Zsótér (Kovács K.), Helmich, Derekas, Májer, Szendeff (Vattay). Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Kovács K. (80.), ill. Czékus (28.)

A második meccse jobban sikerült az MTK-nak (Fotó: mtkbudapest.hu)

Az MTK is két meccset tervezett be a programba szombaton, ráadásul szintén két NB II-es csapat ellen. Az első találkozón a Kozármislennyel találkoztak a kék-fehérek, és a gól nélküli első félidő után a második játékrészben két fejes gólt kaptak, amelyre nem tudtak válaszolni, így vereséget szenvedtek.

A második meccsen is hátrányba került az MTK, a Honvéd Medgyes Zoltán találatával szerzett vezetést. A kispestiek Kerezsi Zalán kapásgóljával növelték előnyüket, de a Hungária körútiak bő 20 perc alatt fordítani tudtak. A piros-feketéknek erre még volt válaszuk, ám az egyenlítő gól után négy perccel Németh Krisztián eldöntötte a mérkőzést, így az MTK gólgazdag meccsen megverte a Honvédot.

MTK BUDAPEST–HR-RENT KOZÁRMISLENY (NB II) 0–2 (0–0)
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
MTK: Csenterics (Rácz G., a szünetben) – Stumpf, Végh B., Kocsis G. – Molnár Á., Kovács M., Szőke, Merényi (Herczeg, 58.), Antonov – Stieber, Kenesei N. (Balogh N., a szünetben). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Schuszter (49.), Daru (60.)

MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD FC (NB II) 4–3 (1–2)
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
MTK: Demjén – Varju, Beriasvili, Nagy Zs. – Hej, Horváth A., Kata M. (Németh K., a szünetben), Bognár I., Kovács P. (Anokye, 64.) – Polievka (Herczeg, 78.), Jurina (Molnár R., a szünetben). Vezetőedző: Horváth Dávid
HONVÉD: Dúzs (Gyetván, a szünetben) – Pauljevics, Pekár I. (Szabó T., 66.), Ene, Benczenleitner – Sigér Á., Nyitrai, Lőrinczy (Keresztes N., 66.) – Kerezsi (Kundrák, 66.), Holman (Simon B., 66.), Medgyes Z. (Krajcsovics, 66.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Kata (36.), Polievka (51.), Kovács P. (55.), Németh K. (74.), ill. Medgyes Z. (10.), Kerezsi (31.), Kundrák (70.)

A második szombati meccsét megnyerte az Újpest (Fotó: ujpestfc.hu)

Az Újpest délelőtt 1–1-es döntetlent játszott a német harmadosztályú Waldhof Mannheimmel, délután pedig az osztrák második ligás St. Pöltennel csapott össze. A lila-fehéreknél bemutatkozott a nyáron érkező Mamoudou Karamoko és Joao Nunes, illetve az Európa-bajnokság után először lépett pályára Csoboth Kevin, aki a szünet után egy szólót követően kiharcolt egy tizenegyest, melyet Mucsányi Márk értékesített – a gól elég volt az Újpest sikeréhez.

ÚJPEST FC–ST. PÖLTEN (osztrák, II. o.) 1–0 (0–0)
Sankt Pölten (Ausztria)
ÚJPEST: Banai (Genzler) – Koburi (Máté), Eckl, Keita (Mucsányi Miron) – Baranyai, Árki, Mucsányi Miron (Nunes), Kollarik (Karamoko) – Csoboth (Simon B.), Dénes A. – Mucsányi Márk. Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Gólszerző: Mucsányi Márk (49. – 11-esből)

Dzsudzsák Balázs betalált a Rapid Wien hálójába (Fotó: dvsc.hu)

A Loki azzal a Rapid Wiennel mérte össze erejét, amellyel tavaly nyáron az Európa-konferencialiga selejtezőjében találkozott, és az idegenbeli 0–0 után otthon 5–0-ra kikapott tőle, így kiesett a sorozatból. Úgy tűnik, a DVSC-nek vendégként jobban megy, mert bár hátrányba került, az – ezúttal 60 perces – első félidő fordítani tudott Olekszandr Romancsuk és Dzsudzsák Balázs révén. A szünet után viszont gyorsan egalizált a Rapid, a hajrában pedig meg is szerezte a győztes gólt, így a Debrecen hiába volt pariban a bécsi csapattal, vereséget szenvedett.

A piros-fehéreknél bemutatkozott a legújabb igazolás, a ma bejelentett örmény válogatott, Zirajr Sagojan.

SK RAPID WIEN (osztrák)–DEBRECENI VSC 3–2 (1–2)
Hausmening (Ausztria)
DVSC: Megyeri – Sztojkovics, Lagator, Romancsuk, Ferenczi – Ojediran, Szuhodovszki – Szécsi, Dzsudzsák, Domingues – Bárány. Csere: Engedi (kapus), Manrique, Kohut, Szenaga, Szűcs T., Polozsij, Hornyák, Sagojan, Vajda B. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Gólszerző: Bejlo (8.), Bischof (69.), Dursun (101.), ill. Romancsuk (21.), Dzsudzsák (60.)

AZ NB I-ES CSAPATOK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA ITT ÉRHETŐ EL.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik