FTC: a bajnoki címet akaró Ugrainak teljesült az álma

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 19:40
Mint ismert, a Haladástól érkező Ugrai Roland csütörtökön aláírt a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvároshoz. Az utánpótlás-válogatott támadó a fradi.hu-nak elmondta: gyerekkori álma teljesült azzal, hogy a fővárosi csapathoz igazolt.

„Január elején hallottam először a Fradi érdeklődéséről, és nagyon örültem neki, hiszen patinás klubról van szó. Gyors, dinamikus játékosnak vallom magam, technikásnak, aki szeret gólt lőni. Azt gondolom, most két lépcsőfokot ugrottam, hiszen az volt a gyermekkori álmom, hogy a Ferencvárosban játsszak. Nekem valóban ez volt a kedvenc csapatom. Mindent meg szerettem volna tenni, hogy ide kerüljek, és ez szerencsére sikerült is. Négy-öt éves korom óta Fradi-drukker vagyok, akkor kezdtem el nézni a meccseket is. Bajnoki címet szeretnék nyerni, lehetőleg már az idén, bár tudom, hogy ez nem lesz egyszerű, de a következő szezonban ez lesz a legfontosabb célunk” – mondta Ugrai Roland szerződése aláírása után.Ugrai Roland szerződése aláírása után.

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
8 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
11 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
14 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
18 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49
Ezek is érdekelhetik