Haladás: a Romániából hazatérő kapus is képbe került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 10:36
A háromévnyi romániai és görögországi légiósélet után Magyarországra visszatérő 28 éves kapust, Pogacsics Krisztiánt is kiszemelte magának a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás.

MInt beszámoltunk róla, az ősszel a román Sageata Navodari együttesében védő Pogacsics Krisztián visszatért Magyarországra, és itthon képzeli el pályafutását. A Nemzeti Sport információi szerint a 28 éves kapus az ezen a poszton erősíteni akaró Haladásnál is járt már, bár több csapat is érdeklődik iránta.MInt beszámoltunk róla, az ősszel a román Sageata Navodari együttesében védő Pogacsics Krisztián visszatért Magyarországra, és itthon képzeli el pályafutását. A Nemzeti Sport információi szerint a 28 éves kapus az ezen a poszton erősíteni akaró Haladásnál is járt már, bár több csapat is érdeklődik iránta.

„Csapatom nincs, de a Vízer László érdekeltségéhez tartozó menedzsercsoporttal állok szerződésben, vagyis aki szeretne megszerezni, nem kizárólag velem kell megegyeznie. Három-négy ajánlatom is van, és szeretném minél gyorsabban lezárni az ügyemet, de az anyagiak mellett fontos a szakmai fejlődés lehetősége is, mert nem a kispadon akarom tölteni a tavaszi idényt” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére Pogacsics Krisztián.

A légiósélet után visszatérő kapus korábban a román első osztályban szerepelő Segeata Navodariban már dolgozott az időközben a Kaposvári Rákóczi vezetőedzőjének kinevezett Selymes Tiborral, így nem lenne meglepő a ZTE-től átigazolt kapus, Safet Jahic érkezése ellenére sem, ha a sereghajtó szakmai stábja felvenné a kapcsolatot vele.

„Kemény, fegyelmet követelő edző, aki nagyszerű szakmai meglátásaival bravúrosan kezdett az újonccal. Romániában általában a feljutó csapat a szezon végén mehet is vissza a másodosztályba, de a Navodari markáns középcsapattá fejlődött. Ha a Rákóczinál megvalósíthatja szakmai elképzeléseit, a csapat bent maradhat az NB I-ben” – beszélt Pogacsics korábbi edzőjéről, Selymes Tiborról.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Czafit Richárd (Körmend – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Guzmics Richárd (?), Rajos Gábor (FC Ajka, Ausztria?)
Kiszemeltek: Floszmann Tamás (szabadon igazolható – legutóbb Újpest FC), Németh Gábor (Vasas), Pogacsics Krisztián (Segeata Navodari – Románia), Scheilinger György (MTK Budapest, az ősszel kölcsönben Vecsés)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik