DVTK: holland, szlovák és szerb próbajátékosokat vár Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 08:31
A mai napon a DVTK is megkezdi a felkészülést a labdarúgó NB I tavaszi szezonjára. Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője hét-nyolc szabadon igazolható próbajátékost vár az első napon, Kovács Zoltán sportigazgató szerint pedig Takács Péter mellett további távozók is lehetnek.

Mint ismert, Szivics első edzésén biztosan nem lesz ott a más csapatokkal tárgyaló Tisza Tibor, a nemrég szerződést bontó Takács Péter és a Mezőkövesden próbajátékon lévő Csirszki Martin, Menyhért Ádám duó.

„Az előzetes egyeztetések alapján igen, mert vezetőedzőnk, Tomiszlav Szivics kérésére érkezik néhány próbajátékos, olyan is, aki az első csapatnál jelenthet erősítést, és olyanok is, akik tizenéves tehetségek, és a felnőtt csapat közvetlen utánpótlásában kaphatnak szerepet elsőre, ha megfelelnek a tesztidőszakban – felelte Kovács Zoltán a boon.hu ama kérdésére, lesz-e új játékos a DVTK első edzésén. – Takács Péterrel együtt négy olyan labdarúgó volt, aki távozóban van, ez a szám most háromra csökkent. Mivel a keret lészámán nem kívánunk változtatni, ebből következik, hogy ha négyen elmennek, akkor négyen érkeznek. Ettől azért több játékossal állunk tárgyalásban, de most még abban az időszakban vagyunk, amikor még sok minden változhat.”

Szivics mester viszont hét-nyolc próbajátékost vár Diósgyőrbe, akik között elmondása szerint lesz holland, szlovák és szerb labdarúgó is.

„Lesz, aki már délelőtt ideér, és lesz, aki csak délután – mondta Tomiszlav Szivics. – Hét-nyolc labdarúgó érkezése várható, akiket egy pár napig tesztelünk, és a tervek szerint egy hét alatt bezárjuk, lezárjuk a keretet. Lesz köztük, holland, szlovák, és szerbek is, de ettől sokkal fontosabb, hogy mind szabadon igazolhatók. Egyébként pedig azért hívtunk ennyi játékost, mert nem akartunk úgy járni, mint nyáron, amikor csak 10 játékossal kezdtünk. Egyébként pedig 7-8 játékos közül jobb kiválasztani két játékost, mint kettőből kettőt.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Csirszki Martin (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Menyhért Ádám (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Takács Péter (?), Thiago Bonfin dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (Debreceni VSC ?)
Kiszemeltek: Antal Botond (Kecskeméti TE), Bori Gábor (Paksi FC),Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC), Szabó János (Paksi FC)

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
59 perce

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
23 órája

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 9:20

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:02

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:46

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:24
Ezek is érdekelhetik