NB I: Lehet, hogy néhány játékost le kell cserélni - Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.01. 23:56
null
A Vidi-edző elképzelhetőnek tartja: akadnak a keretben olyan játékosai, akik nem bírják el a nyomást (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I tizenhatodik fordulójának záró mérkőzésén a Haladás ember- és gólhátrányba került az első félidőben a Videoton ellen odahaza, de a szünet után egyenlíteni tudott. A találkozó után José Gomes arra utalt nyilatkozatában: lehetséges, hogy változtatásokra lesz szükség a játékoskeretben.

 

„Jó csapat otthonában léptünk pályára – nyilatkozta a meccs után José Gomes a vidi.hu-nak. – Tudtuk, hogy jók a támadáskombinációik, erre készültünk egész héten. A mérkőzés során egy ideig sikerült ezeket a támadásokat hatástalanítanunk. Kár, hogy a meccs végén nem sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. Nem úgy harcolt, nem úgy küzdött a csapat, ahogy elvártam volna. Sajnálom, hogy nem nyertünk. Csalódtam a játékosokban, hogy nem úgy harcoltak, ahogy kellett volna. Ez nem a pénzről szól. A világ legrosszabb csapata is legyőzheti a világ leggazdagabb csapatát, ha úgy küzd a pályán, ahogy kell. Vannak olyan játékosok, akik nem bírják azt a nyomást, hogy egy olyan csapatban futballoznak, amelyiknek a bajnoki cím a célja. Ezt meg kell vizsgálnunk, és ha mindez beigazolódik, akkor ezeket a játékosokat le kell cserélni.”

„Gratulálok a csapatomnak! Tizenegy a tizenegy ellen nagyon jól játszottunk – mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Szerencsétlen gólt kaptunk, de a félidőben megnyugtattam a csapatot, hogy gólt fognak rúgni a második játékrészben. Így is lett, és még voltak nagy helyzeteink is, amik kimaradtak. A második piros lap után érzetem, hogy nem veszíthetünk ezen a találkozón. A bal oldali támadórészlegünk és a jobb oldali védelmünk ma ragyogóan játszott.”

LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
November 29., péntek
19.00
Budapest Honvéd–KTE-Phoenix Mecano 1–1Becséri Dániel
November 30., szombat
14.00

Kaposvári Rákóczi–Debreceni VSC-Teva 1–2

Bognár Tamás
16.00
Puskás Akadémia FC–Lombard Pápa 1–0 Szabó Zsolt
16.00
MVM Paks–Újpest FC 2–4 Solymosi Péter
18.00
Mezőkövesd–MTK Budapest 1–0Erdős József
20.00
Ferencváros–Pécsi MFC 1–2Farkas Ádám
December 1., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO FC 1–2Andó-Szabó Sándor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 1–1Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 16 11 3 2 39–17 +22 36
2. Videoton FC 16 10 3 3 31–12 +19 33
3. Diósgyőri VTK 16 7 6 3 27–19 +8 27
4. Haladás 16 7 6 3 26–19 +7 27
5. Győri ETO 16 7 6 3 25–18 +7 27
6. Pécsi MFC 16 7 3 6 26–26 0 24
7. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
8. Budapest Honvéd 16 6 5 5 23–20 +3 23
9. Lombard Pápa FC 16 6 2 8 20–24 –4 20
10. Újpest FC 16 5 5 6 27–28 –1 20
11. Kecskeméti TE 16 4 6 6 22–30 –8 18
12. Mezőkövesd 16 5 2 9 19–29 –10 17
13. MVM Paks 16 4 4 8 20–28 –8 16
14. Puskás Akadémia FC 16 4 4 8 18–29 –11 16
15. MTK Budapest 16 3 5 8 16–19 –3 14
16. Kaposvári Rákóczi 16 2 3 11 14–35 –21 9

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik