FTC: Adams felkerült a transzplantlistára, 50-en várnak új szívre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 09:25
null
Adams (jobbra) felkerült a donorlistára (Fotó: Szabó Miklós)
Akeem Adams felkerült a transzplantlistára. A Ferencváros labdarúgójával együtt azonban ötvenen várnak Magyarországon szívátültetésre, s kérdéses, hogy mikor végezhetik el a légióson a beavatkozást.

Adams egy hete kapott infarktust, mélyaltatásban tartják, orvosai szerint szívátültetés segíthet rajta. A labdarúgó rákerült arra a listára, amelyen a megfelelő donorra váró betegek találhatóak. Bár most ötvenen várnak a beavatkozásra, ez nem jelenti azt, hogy csak az előtte lévő negyvenkilenc rászoruló után kerülhet rá a sor.

„Fontos, hogy a szervezet szövettani és immunológiai szempontból alkalmas legyen egy donor szív befogadására. Szélsőséges esetben hiába lenne csak egy ember a listán, ha nem megfelelő számára az adott szerv, akkor nem lehet szó átültetésről” – mondta a Blikknek dr. Papp András, a Szent Rókus Kórház kardiológiai rehabilitációs osztályának vezetője.

„A várólistára kerülést fontos vizsgálatok előzik meg, és nem számít a listán elfoglalt sorszám, ha akad egy donorszerv, azt minden esetben az kapja, aki a legalkalmasabbnak tartható annak befogadására. Szó sincs arról, hogy a focista csak azért külön elbánásban részesülne, mert a Ferencváros játékosa. Az esetleges transzplantációt követően a betegnek hosszú ideig steril körülmények között kellene gyógyulnia, így kizárt, hogy egy esetleges operáció után hazatérhetne Trinidadba.”

Az Adams család helyi idő szerint este héttől közös imádkozást tart Point Fortinban.

További részletekről itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09
Ezek is érdekelhetik