FTC: „Meg kell találnunk, az ideális formációt hátul”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 21:07
Máté Csaba, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros másodedzője szerint most az a legfontosabb feladat, hogy megtalálják a legideálisabb formációt hátul, hogy kellő biztonságot adjon a csapatnak. A szakmeber szerint ha bajnokságot akarnak nyerni, az ilyen Kecskemét elleni mérkőzéseket meg kell tudni nyerniük.

„Ami biztos, hogy az előző találkozóhoz képest a helyzetkihasználásban javulnunk kell, hiszen legutóbb olyan lehetőségeket hagytunk ki, ami ezen a szinten nem megengedhető – kezdte Máté. – A kapott gólokat nagy hibák, főként figyelmetlenségek előzték meg, amelyek orvosolhatók. Létszámra hátul megvagyunk, most az a feladatunk, hogy megtaláljuk az ideális formációt, amely biztonságot ad a csapatnak, és amely állandósítható. Azt persze fontos kihangsúlyozni, hogy a védekezés nemcsak a hátvédek, hanem az egész csapat feladata. Ha a bajnoki címet meg akarjuk szerezni – márpedig ez a célunk -, akkor az olyan mérkőzéseket, mint a mostani, Kecskemét elleni, muszáj megnyerni. Emellett az is nagyon fontos, hogy visszaszerezzük szurkolóink bizalmát, amit ezen a hétvégén jó játékkal megtehetünk" – nyilatkozta a Ferencváros másodedzője, Máté Csaba a fradi.hu-nak.Máté Csaba a fradi.hu-nak.

NB I, 6. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 30., péntek
19.00 Haladás–Lombard Pápa (Tv: Sport1) Farkas Ádám
Augusztus 31., szombat
16.30 Győri ETO–MVM Paks (Tv: Sport1) Fábián Mihály
19.00 Ferencváros–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd–Puskás Akadémia Szabó Zsolt
21.00 DVTK–Újpest (Tv: M2) Németh Ádám
Szeptember 1., vasárnap
16.30 PMFC–DVSC-Teva (Tv: M1) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Bp. Honvéd (Tv: Sport2) Solymosi Péter
20.30 Videoton–MTK (Tv: Sport2)Bognár Tamás
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2 órája

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
4 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
6 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
19 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26
Ezek is érdekelhetik