DVTK: Nem mondta senki, hogy Rudolf a felelős - Kovács Zoltán

Vágólapra másolva!
2013.08.19. 08:25
null
Kovács Zoltán szerint Rudolf magának köszönheti, hogy nem edzhet a csapattal (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK sportigazgatója, Kovács Zoltán a Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában beszélt a klubnál kialakult helyzetről, s reagált a jelenlegi és korábbi miskolci játékosok megnyilvánulásaira.

A héten a DVTK szabadlistára tette Rudolf Gergelyt és L'lmam Seydit. A magyar válogatott csatár Facebook-bejegyzést fogalmazott meg, ahol élesen bírálja a klubvezetést, s nyilvánvalóvá tette, nincs megelégedve a helyzetével, és hogy szerinte bűnbaknak van beállítva. Rudolf a bejegyzésről előre szólt Kovács Zoltánnak, aki megkérte, hogy a Kecskemét elleni bajnoki után hozza ezt nyilvánosságra. A játékos így is tett, ezt nagyon köszöni a sportigazgató, de a Sport Tv Harmadik Félidő című futballshow-jában reagált annak tartalmára.

DUDÁS HUNOR: BIZONYÍTHATJUK, HOGY GALLARDO NEM MOND IGAZAT

„Gallardóval kapcsolatban könnyű dolgom van, mert megtehetném, hogy előveszem a hivatalos dokumentumokat, a szerződésajánlatot, amelyet elétettünk. Tisztességes pénzt kínáltunk neki, szerettük volna, hogy maradjon, ám neki ez nem volt elég. Nem akarok róla rosszat mondani, nem szeretném lerombolni a nimbuszát, amely még mindig él Diósgyőrben. De ha nem fejeződik be ez a támadássorozat, akkor viszont tiszta vizet öntünk a pohárba" – mondta Dudás Hunor a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIT MONDOTT A DVTK ÜGYVEZETŐJE RUDOLF GERGELY FIZETÉSÉRŐL, KERESSE A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁT.

„Mindenki ezen dolgozik hetek óta, már az e heti döntés előtt próbáltuk több csapattal is felvenni a kapcsolatot, külföldön és Magyarországon egyaránt. A lehetőségekről mindig tájékoztattam Gergőt, de nyilván jogában áll megszólalni. Azt ő is elismerte, hogy megkereste a klubvezetést, hogy szeretne távozni" – nyilatkozta Kovács Zoltán arról, Rudolf vajon miért érezte szükségét annak, hogy megszólaljon, és hogy mit tettek/tesznek azért, hogy megoldják a helyzetet.

„Nem emlékszem olyan nyilatkozatra, ahol bárki Rudolf Gergőt egyénileg felelőssé tette volna a Diósgyőr szerepléséért. Főleg úgy, hogy az első három mérkőzésen játszott, és az első kettő után jókat írtak a csapatról, bár Debrecenben valóban beleszaladtunk egy nagy vereségbe" – mondta a sportvezető a felelősségi kérdésről.

Rudolf nehezményezi azt is, hogy nem edzhet a csapattal. „Erkölcsi okot adott azzal, hogy azt mondta, szeretné elhagyni a csapatot" – indokolta a lépést Kovács, majd hozzáfűzte, Tomiszlav Szivics szava volt a meghatározó, de bízik a döntésében, mert egy edző sem szeretne olyan játékossal dolgozni, aki kijelenti, nem tud és nem is szeretne a csapatában játszani.

Rudolffal egy időben a korábbi miskolci közönségkedvenc, José Luque is kritikával illette a klubvezetést. Ő a saját és Paco Gallardo szerződéshosszabbításával kapcsolatban írt. Kovács a Harmadik Félidőben elmondta, ő nem ismeri személyesen Luquét, sem az ügyét, ám Dudás Hunor a közeljövőben válaszol majd a szabadrúgás-specialista bejegyzésére.

Gallardóval a tárgyalást nem Kovács Zoltán kezdte el, de ő fejezte be, és már egy hónapja a klubnál volt, amikor a spanyol felrúgta a szóbeli megállapodást. „Tudom, mi volt a megállapodás, amelyet ő elfogadott, majd azon próbált még egyet csavarni – mondta Kovács, és a csavar tárgyát is megnevezte. – Ennek anyagi részletei vannak."

A két egykori spanyol légiósról úgy vélekedik, hogy most Spanyolországban jól megbeszélik a történteket, és visszafelé mutogatnak. Úgy gondolja, régen elég volt jól játszani, hogy szeressék az embert, és nem kellett ilyen bejegyzéseket írni.

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:24

Kovács Zoltán távozott Újpestről, a DVTK sportigazgatója lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 14:45

Újpestről érkezhet a DVTK új sportigazgatója – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 12:46

Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 17:26

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30
Ezek is érdekelhetik