Az újpesti légiós biztos a tavaly szerencsés Honvéd legyőzésében

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 13:08
null
Takács Péter (balra) 100. élvonalbeli bajnokiján léphet pályára, Szakály Péterrel is megküzdhet a labdáért<br />(Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
A honi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 3. fordulójából három mérkőzés maradt vasárnapra, mindhárom pikáns párharcot sejtet. A DVSC–DVTK összecsapásnak a közös keleti hagyomány, az Újpest–Bp. Honvéd meccsnek a történelmi múlt ad hangulatot, a Videoton–PMFC mérkőzésnek pedig az egymást nem túlságosan kedvelő két szurkolói tábor.

 

 

DVSC-Teva–DVTK 16.30 (Tv: Duna)
Debrecen, v: Szabó Zs.

A két együttes 40. élvonalbeli összecsapása következik, s az elmúlt években a Loki óriási fölényre tett szert, mivel az 1943-ban rendezett első találkozó óta a Diósgyőr mindössze egyszer, 2008 novemberében nyert (2–1) Debrecenben bajnokit, s csupán három döntetlenre futotta a tudásából.

A diósgyőri szurkolókon ezúttal sem múlhat a csapat sikere, a Debrecenből kapott nyolcszáz jegy ugyanis elfogyott, s bár a klub vezetői kértek még belépőket, az összecsapás a kiemelt kategóriába tartozik, így a rendőrség nem engedélyez több vendégszurkolót a stadionba. A pénztárakat ki sem nyitják vasárnap az Oláh Gábor utcai létesítmény vendégszektoránál.

A debreceniek helyzetét nehezíti, hogy három játékosuk is súlyos sérülés miatt esett ki hosszabb időre. A nyáron szerződtetett Joël Éric Damahou a közelmúltban szenvedett keresztszalag-szakadást, Ibrahima Sidibe a Mezőkövesd elleni találkozón agyrázkódást szenvedett, nem is edzett a héten, míg Ferenczi Jánosnak ugyancsak a vasárnapi bajnokin a szalagok részlegesen elszakadtak a bokájában.

„Furcsa, de eddig rendre elmaradt a randevú – utalt a DVTK jelenlegi, a DVSC egykori válogatott támadója, Rudolf Gergely arra, hogy a debreceniek ellen tétmérkőzésen még soha nem lépett pályára. – Legutóbb a felkészülési mérkőzésen ugyan kettő egyre kikaptunk, de szívesen emlékszem vissza a találkozóra, hiszen a gólunkat én lőttem. Debrecenben játszottunk, ballal kilőttem az alsó sarkot. A góllal most is kiegyeznék, de nyerni megyünk Debrecenbe. Nem könnyű a sorsolásunk, a Győr és az MTK után a Lokival játszunk, a harmadik meccsünkön már szeretnénk megszerezni az első győzelmünket. Nem tagadom, számomra plusz motivációt jelent, hogy egykori csapatom ellen léphetek pályára, szép emlékek fűznek Debrecenhez. Bajnokságokat nyertünk, játszottam a Bajnokok Ligájában…”

Videoton–PMFC 18.30 (Tv: Sport2)
Székesfehérvár, v: Bognár T.

A hibátlan, két meccsből kettőt megnyerő Videoton a pont nélküli Pécset fogadja. Nem is kérdés, hogy melyik csapat az esélyes, de a piros-kékek védője, Szolnoki Roland azért óvatos.

„Aki látta a Pécs eddigi mérkőzéseit, tudja, hogy jó ellenféllel találkozunk – mondta a futballista. – Egyben maradt a csapat, a Ferencváros ellen kifejezetten jól futballozott. Nagy harc lesz a három pontért, de természetesen nyerni szeretnénk. Az előző bajnokság végét elrontotta nekünk a Pécs, mert az utolsó meccsen nyert Székesfehérváron. Mérgesek voltunk, s ezt senki sem felejtette el. Mindenki odafigyel erre a mérkőzésre.”

„A Vidi erőssége, hogy van vagy huszonöt hasonló képességű játékosa – mondta Koller Krisztián, a Pécsi MFC csatára, aki a csapat eddigi két gólját szerezte, viszont egyik sem ért pontot (–Ferencváros 1–2, –MVM-Paks 1–2). – Az előző szezon utolsó fordulójában bebizonyítottuk, nem lehetetlen nyerni Székesfehérváron, ráadásul sikerült gólt szereznem. Nem szeretném kiemelni, kik, de néhányan már kongatják a vészharangot, mondván, baj van a csapatnál. Persze nem rózsás a helyzetünk, hiszen még nem szereztünk pontot, de a játékunk biztató. Remélem, vasárnap megszakad a rossz széria – bár ehhez a hátvédsorban és a csatársorban is mindenképp javulnunk kell.”

Újpest FC–Bp. Honvéd 20.30 (Tv: Sport 2)
Szusza Ferenc Stadion, vezeti: Vad II. I.

Az előző bajnokságban harmadik helyen záró Honvéd pont nélkül áll két forduló után. Az Újpest a nyitányon jól játszott a Paks ellen, de kikapott, aztán kevésbé jó futballal idegenben legyőzte a Puskás Akadémiát.

„Bosszantó, hogy nem számíthatunk rá – utalt a piros lapos eltiltása miatt ezúttal hiányzó Jarmo Ahjuperára csapattársa, Dusan Vasziljevics. – Az nem is kérdés, hogy vele könnyebb lett volna, ha a pályán van, jóval veszélyesebb a támadójátékunk. A hiánya ellenére is biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést.”

A Honvéd beragadt a rajtnál, s amióta a roppant szerény képességű montenegrói Cselik Niksics ellen kétszer is nyert, négy vereséget szenvedett el sorozatban.

„Tavaly a Honvéd csak azért lehetett harmadik, mert jól védekezett és jó edző ül a kispadján, de nem olyan erős ez a csapat, hogy most is az élmezőnyben végezzen – mondta az Újpest középpályása. – Nem lepődtem meg, amikor kiesett a Vojvodina ellen. Tavaly leginkább szerencséjük volt, most nincs, s az első győzelmük is várat magára.”

NB I, 3. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 9., péntek
19.00 MTK Budapest–Haladás 0–1 Kassai Viktor
Augusztus 10., szombat
16.30 KTE-Phoenix Mecano–Mezőkövesd-Zsóry 2–6 Farkas Ádám
19.00 Lombard Pápa–Kaposvári Rákóczi 1–0
Becséri Dániel
19.00 MVM Paks–Puskás Akadémia FC 4–1 Solymosi Péter
21.00 Győri ETO–Ferencváros 1–2 Andó-Szabó Sándor
Augusztus 11., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Diósgyőri VTK (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30 Videoton–Pécsi MFC (tv: Sport 2)
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Bp. Honvéd (tv: Sport 2)
Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. MVM Paks 3 3 8– 3 +5 9
2. Lombard Pápa FC 3 2 1 3– 1 +2 7
3. Debreceni VSC-Teva 2 2 8– 1 +7 6
4. Videoton FC 2 2 4– 0 +4 6
5. Ferencváros 3 2 1 4– 4 0 6
6. Kecskeméti TE 3 2 1 7– 8 –1 6
7. MTK Budapest 3 1 1 1 5– 3 +2 4
8. Haladás 3 1 1 1 3– 4 –1 4
9. Mezőkövesd 3 1 2 6– 6 0 3
10. Újpest FC 2 1 1 3– 3 0 3
11. Diósgyőri VTK 2 2 3– 3 0 2
12. Győri ETO FC
3 2 1 4– 5 –1 2
13. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3– 7 –4 1
14. Pécsi MFC 2 2 2– 4 –2 0
15. Budapest Honvéd 2 2 1– 4 –3 0
16. Kaposvári Rákóczi 3 3 2–10 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik