PAFC: Gajdosnak csak egy büntető miatt van hiányérzete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.28. 19:44
Gajdos Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC 20 éves középpályása élete első élvonalbeli mérkőzése után elégedett volt saját és csapata teljesítményével, bár úgy érzi, ha kicsit rutinosabb, egy büntetőt is kiharcolhatott volna.

„Úgy érzem, helyt álltunk az első NB I-es mérkőzésünkön, és ezt talán mondhatom a többi fiatal nevében is. Megpróbáltuk felvenni az első osztály ritmusát, és szerintem ez többé-kevésbé sikerült is. Nem ijedtem meg a pápai játékosoktól, persze tudtam, hogy ők több NB I-es mérkőzést játszottak, mint én, de a pályán ezzel már nem foglalkoztam. Sajnálom, hogy a hajrában a kiugrásom után nem sikerült gólt szereznem. Hátulról eltalálták a lábamat, talán egy büntetőt is ki lehetett volna hozni a dologból. Nem baj, majd legközelebb!" – nyilatkozta a fiatal középpályás, Gajdos Zsolt élete első NB I-es mérkőzését követően a klub hivatalos oldalának.Gajdos Zsolt élete első NB I-es mérkőzését követően a klub hivatalos oldalának.

Mint ismert, a Puskás Akadémia FC 1–1-es döntetlent ért el a Lombard Pápa otthonában az NB I nyitó fordulójában. Benczés Miklós csapata legközelebb szombaton, (21.00) az Újpestet látja vendégül.

Legfrissebb hírek

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
2025.05.05. 18:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16
Ezek is érdekelhetik