NB I: Félakarattal küzdöttünk, ez nagyon karcsú - Tóth Bálint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 21:34
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 2013–2014-es szezonjának első mérkőzésén a Lombard Pápa hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az újonc Puskás Akadémiával. Tóth Bálint, a hazaiak vezetőedzője letörten értékelt a nyitó meccset követően a Duna Televízió kamerája előtt, míg a felcsúti együttest irányító Benczés Miklós összességében elégedett az egy ponttal.

Tóth Bálint (a Lombard Pápa vezetőedzője): – Egy null után temérdek helyzetünk volt, de az az agresszivitás, amit a gólszerzéshez mutattunk, kevés. Kimaradtak a helyzeteink, magától értetődő, hogy utána gólt kaptunk. Aztán fejvesztve rohantunk előre, ez tipikus magyar mentalitás, amelyet már elsajátítottak a külföldi játékosok is. Nagyon karcsú teljesítményt nyújtottunk, így nem lehet győzni. Félakarattal, aztán hivatkozunk a melegre. Ez nagyon vérszegény volt. A játékosok nem úgy gondolják, hogy nem a bennmaradásért kell küzdeniük. Azon leszek, hogy a futballisták mentalitása megváltozzon, és olyan legyen, mint az edzőké. Idő kérdése, hogy ez mikor sikerül, cserélgetni kell az embereket, aztán majd menet közben kiderül, hogy ki az, aki a meccseken oda tudja tenni magát. Meglátjuk, hogy hol lyukadunk ki ezzel.Tóth Bálint (a Lombard Pápa vezetőedzője): – Egy null után temérdek helyzetünk volt, de az az agresszivitás, amit a gólszerzéshez mutattunk, kevés. Kimaradtak a helyzeteink, magától értetődő, hogy utána gólt kaptunk. Aztán fejvesztve rohantunk előre, ez tipikus magyar mentalitás, amelyet már elsajátítottak a külföldi játékosok is. Nagyon karcsú teljesítményt nyújtottunk, így nem lehet győzni. Félakarattal, aztán hivatkozunk a melegre. Ez nagyon vérszegény volt. A játékosok nem úgy gondolják, hogy nem a bennmaradásért kell küzdeniük. Azon leszek, hogy a futballisták mentalitása megváltozzon, és olyan legyen, mint az edzőké. Idő kérdése, hogy ez mikor sikerül, cserélgetni kell az embereket, aztán majd menet közben kiderül, hogy ki az, aki a meccseken oda tudja tenni magát. Meglátjuk, hogy hol lyukadunk ki ezzel.

Benczés Miklós (a Puskás Akadémia vezetőedzője): – Úgy gondolom, hogy eredményesek voltunk. Biztató és fontos, hogy újonc csapatként az első fordulóban döntetlent értünk el, ettől lendületet kaphatunk a jövőre. A játékkal nem vagyok elégedett, a játékstílusunkkal sem, de nem csak rajtunk múlott, hogy nem tudtuk a saját futballunkat játszani, hiszen az ellenfél megakadályozta ezt. A Pápának több támadása volt, nekik volt nagyobb esélyük a győzelemre, így elégedettnek kell lennem az egy ponttal. Hat akadémista lépett ma pályára nálunk, az ő fejlődésük szempontjából is elégedett vagyok. Magyarországon nemcsak az akadémiákon termelnek ki jó játékosokat, de reméljük, hogy itthon sok első osztályú játékos kerül majd ki onnan.

Legfrissebb hírek

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

Hat idény, öt érem – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 07:10

Hornyák Zsolt: Nem lett volna tisztességes, ha elhagyom a klubot

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 07:09

Szerződést hosszabbított 19 éves bekkjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 18:31

Markgráf Ákos: Az ezüstéremnél alább jövőre sem adnám

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:47

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:52

Gólerős középpályást igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:23
Ezek is érdekelhetik