DVTK: Szivics álla kis híján leesett az ifjú brazilok láttán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 09:45
Tomiszlav Szivics, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője a hét végén Varsóban járt egy nemzetközi tornán, és elterjedt a hír, hogy az ott látottak alapján brazil játékossal készül megerősíteni a csatársort. A Nemzeti Sport kérdésére, hogy kik a kiszemeltek, a nyáron kinevezett tréner a következő válaszolta:

„Ez egyelőre maradjon az én titkom. Egyébként is, mondtam egy szóval is, hogy brazil labdarúgót néztem ki?! Annyi biztos csupán, hogy támadóposztra szeretnénk igazolni. Mert úgy érzem, ott még szükségünk van erősítésre. Úgy fest azonban, hogy a kapuskérdést előbb megoldjuk. Nenad Rajics már aláírt, és remélem, hamarosan eldől, ki érkezik még.”

Tomiszlav Szivics a Fluminense–Austria Wien (1–0) és a Legia Warszawa–Partizan (2–1) párharcot tekintette meg szombaton. A brazil Fluminense az U21-es csapatával vett részt a tornán, és Szivics megfogalmazása szerint „olyan kiváló tizenhét-tizennyolc éves fiatal játékosok is pályára léptek a színeiben, hogy komolyan mondom, majd’ leesett az állam”.

A boon.hu regionális portál egy névvel is szembesítette Szivicset, ő azonban „udvarias, kitérő” választ adott arra a kérdésre, hogy a diósgyőri középpályára el tudná-e képzelni például a Fluminensében pályára lépő 19 éves Aléx Brunót.

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik