DVSC: a nigériai csatár távozik, Csehországba igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 19:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva hivatalos honlapján tette közzé, hogy Eugene Salami távozik az együttestől és a cseh élvonalbeli Teplicében folytatja pályafutását.

A nigériai csatár 2011 februárjában szerződött a DVSC-hez, majd kölcsönbe került a Nyíregyháza Spartacushoz. A Szpari után a KTE-Phoenix Mecanónak adta kölcsön a Loki, Salami a 2012–2013-as szezont a kecskemétieknél töltötte, s 20 bajnokin négy gólt szerzett.

A DVSC megegyezett a cseh élvonalbeli Teplicével Salami játékjogának eladásáról, így a 24 éves nigériai csatár végleg a cseh csapatnál folytatja. A Teplice a 2012–2013-as szezonban a 12. helyen végzett a 16 csapatos cseh bajnokságban.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy másik légiós csatár, Adamo Coulibaly is távozott a DVSC-től.

Salaminak egy ismerős arc biztosan lesz a Teplicénél, méghozzá Francis Litsingi, akivel 2012 őszén Kecskeméten együtt futballozott. Litsingi a télen igazolt a cseh élvonalbeli gárdához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Balajti Ádám (MTK Budapest, kölcsönből vissza?), Horváth Zoltán (Egri FC), Huszák Tamás (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Stevo Nikolic (bosnyák, Spartak Trnava – Szlovákia, kölcsönből vissza), Oláh Gergő (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Eugene Salami (nigériai, KTE-Phoenix Mecano, kölcsönből vissza), Alekszandar Trninics (szerb, Csukaricski – Szerbia), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönből vissza), Vinicius Galvao (Csákvári TK – kölcsönből vissza?), Zsidai László (MTK Budapest)
Távozik/távozhat:Adamo Coulibaly (francia, ?), Luis Ramos (hondurasi, FC Chateauroux – Franciaország), Eugene Salami (nigériai, Teplice – Csehország), Dajan Simac (horvát, ?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönbe)
Kiszemeltek:Cristian Bud (román, FC Bihor – Románia), Andrej Causic (horvát, Pécsi MFC), Joel Damahou (elefántcsontparti, Maccabi Haifa – Izrael), Matic Marusko (szlovén, ND Mura – Szlovénia), Vadnai Dániel (MTK Budapest)

 

Legfrissebb hírek

A Loki öt góllal küldte haza a helyzetek sorát elpuskázó Újpestet

Labdarúgó NB I
1 órája

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
6 órája

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
23 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25
Ezek is érdekelhetik