Cottbus: Sváb csalódott lenne, ha nem kapna szerződést

G. D.G. D.
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 09:13
„Itthon vagyok" – szólt bele a telefonba Sváb Dániel, de a korábbi fradistát féltők társaságának nincs miért aggódnia, a magyarországi tartózkodás ideiglenes.





„Szerdán megyek vissza Cottbusba – folytatta a Nemzeti Sportnak adott interjúban az immár három hete a Bundesliga 2-es együttesnél készülő balbekk. – Az edzőtáborozás végén beszéltem az edzőnkkel, kérdezte, szeretnék- e néhány napra hazamenni, igennel feleltem. Ám azt, hogy miként alakul a jövőm, magam sem tudom, csak hallottam, hogy tulajdonképpen csupán az elnöki jóváhagyás hiányzik. Rendszeresen beszélek a menedzseremmel, aki mindig arról biztosít, hogy ő az asztal mellett tárgyal, nekem meg a pályán kell harcolnom. Hogy csak a játékra figyeljek, minden mást ő intéz."

Nos, Sváb Dániel a futballra összpontosított, alighanem ezért is várja vissza az Energie szakvezetője.

„Szeretném hinni, hogy nem véletlenül vitt el az edzőtáborba, és nem véletlenül akarja, hogy visszatérjek a csapatba. Természetesen nagyon csalódott lennék, ha nem sikerülne Cottbusba szerződnöm, mert az első nap beleszerettem az egészbe, ami fogadott. Tetszett a német precizitás, hogy minden gördülékenyen működik, miközben semmi sincs agyonbonyolítva. Itt tényleg csak a futballra kellett koncentrálnom. Talán ez a legfőbb különbség a hazai és a német viszonyok között, mert ugyanazt a játékot játsszák ott is, olyan nagyon mást az edzéseken sem lehet csinálni, de ahogy teszik a futballisták a dolgukat, az azért más. Felvettek egy ritmust, amit nekem meg kellett szoknom. Fizikailag persze nagyon erősek. A Bundesliga kettőben nem is a játék dominál, a Braunschweig például azzal jutott fel az első osztályba, hogy a végsőkig küzdött minden egyes meccsén."

Minthogy ez a hozzáállás Sváb Dánielre is jellemző, talán valóban nem áll messze a szerződéskötéstől, amihez legutóbb a cseh Príbram ellen kellett bizonyítania.

„Egy nullára nyertünk, fél órát játszottam – idézte fel a hétvégét a védő. – Hogy a csehek ellen kezdők a bajnokságban is hasonló szerepre számíthatnak-e, fogalmam sincs, Ricardo Moniznál is többször megesett, hogy felállított a tréningen egy bizonyos együttest, amelyről azt gondoltuk, a hétvégi kezdő, aztán mégis változtatott. Nagyon bízom benne, hogy maradhatok, de nem szeretnék semmit elkiabálni. Egy biztos, lelkiismeret-furdalásom nem lesz, mindent beleadtam. Egyébként is ilyen vagyok."

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
5 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik