Kaposvár: Prukner egy-két labdarúgóval frissítené keretét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.20. 11:44
Prukner László, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi vezetőedzője szeretne előrébb lépni a következő idényben a csapatával, ezért sok próbajátékost vár a felkészülés alatt, és egy-két futballistával frissítené csapatát.

„Sokkal több próbajátékost várunk, mint a télen. Megpróbálunk egy-két labdarúgóval frissíteni, illetve olyanokkal, akik erősítést jelentenek. Én személy szerint szeretnék előrelépni az elmúlt bajnoksághoz képest. Remélem, így gondolja a város, az egyesület és a játékosok is. Akkor szebb lesz a jövő, bár az idén is voltak pozitívumok, amire lehet támaszkodni" – nyilatkozta Prukner László vezetőedző a rakoczifc.hu-nak.Prukner László vezetőedző a rakoczifc.hu-nak.

„Az elmúlt évekkel ellentétben most a felkészülés elején játsszuk a felkészülési mérkőzések nagy részét. Nagy valószínűséggel pályára lépünk öt-hat nemzetközi meccsen olyan csapatok ellen, amelyek a nemzetközi porondon is szerepelnek majd. Lesz orosz és izraeli első osztályú, az Európa-liga küzdelmeire készülő ellenfelünk, és olyanok ellen is meccselünk, akikkel már többször futballoztunk, így például a Zeljeznicar és a Zadar ellen" – beszélt a felkészülésről a szakember.

Ha kíváncsi a Kaposvár és a többi NB I-es csapat felkészülési programjára, itt olvashat róla!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat:Zámbó Bence (Győri ETO, kölcsönből vissza?), Lubos Hajdúch (szlovák, Puskás FC?)
Kiszemeltek: Burucz Barna (Csákvári TK)
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik