DVTK: az MTK játékosa aláírt, szokatlan látványban volt része

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 14:38
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján tette közzé, hogy az MTK-tól érkező Nikházi Márk már aláírt a klubhoz, és a középpályás elmondta, nagyszerű fogadtatásban részesült.

„Vasárnap este érkeztem Miskolcra, mert hétfő reggel volt az első jelenésem a stadionban. A délelőtti tréninget azonban ki kellett hagynom, mert orvosi vizsgálaton vettem részt, ami előfeltétele volt a szerződtetésemnek. Szerencsére minden rendben alakult, így nem volt akadálya a szerződés aláírásának. Ezt követően a hétfő esti edzésen már én is pályára léphettem. Nagyon sok jó gondolattal van tele a fejem, mert mindenki kedves volt velem. A srácok, a stáb és a technikai személyzet is segítőkész, rendes volt velem. Ezen kívül a legérdekesebb dolog az volt, amikor megpillantottam a szurkolókat a pálya mellett. Ez újdonság nekem, hiszen korábban olyat nem tapasztaltam, hogy a drukkerek az edzésekre is kilátogatnak. Rengeteg jókívánságot, biztatást kaptam tőlük is. Szóval jól indultak az első napok, de az igazi munka csak most kezdődik, azzal a céllal, hogy minden bajnoki mérkőzésen úgy léphessünk pályára, hogy meg is nyerhessük azokat. Aki benne van a fociban, az tudja, hogy milyen komoly klubhoz igazoltam, egy olyan egyesülethez, ahol igazán szeretik a labdarúgást” – mondta Nikházi Márk a dvtk.eu-nak.

„Szép időszakot töltöttem el az MTK-nál, viszont nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna. Szükségem volt a váltásra, s úgy gondolom, hogy a Diósgyőrnél nem is tudtam volna jobb helyre igazolni. Több jelenlegi és egykori válogatott játékos, fiatalok, valamint kitűnő külföldiek alkotják a keretet, amit egy olyan mester irányít, mint Tomiszlav Szivics, akiről nagyon sok jót hallottam eddig” – tette hozzá a középpályás. Nikházi Márk a dvtk.eu-nak.

„Szép időszakot töltöttem el az MTK-nál, viszont nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna. Szükségem volt a váltásra, s úgy gondolom, hogy a Diósgyőrnél nem is tudtam volna jobb helyre igazolni. Több jelenlegi és egykori válogatott játékos, fiatalok, valamint kitűnő külföldiek alkotják a keretet, amit egy olyan mester irányít, mint Tomiszlav Szivics, akiről nagyon sok jót hallottam eddig” – tette hozzá a középpályás.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), Nikházi Márk (MTK Budapest), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza), William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Gohér Gergő (?), Michal Hanek (?), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Ribánszki László (szlovákiai, ?)
Kiszemeltek: Adri (spanyol, legutóbb Lucena – Spanyolország, próbajáték), Bodnár Richárd (Soroksár, próbajáték), Hidvégi Sándor (MTK Budapest), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán), Lencse László (Videoton), Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Rózsa Dániel (Haladás), Marko Simics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Sanat Naft Abadan – Irán), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklósi TK)

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik