NB I: Torghelle megérdemelte volna a gólt - Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 21:00
A Videoton 2–1-re nyert a vendég Kaposvári Rákóczi ellen a labdarúgó NB I 28. fordulójában. A hazaiak vezetőedzője, José Gomes szerint csapata 75 percig nagyon jól és látványosan futballozott, míg a vendégek szakvezetője, Prukner László szerint a rövidzárlatok után játékosainak nagyon nehéz volt visszakerülniük a mérkőzésbe.

„Azt kell mondanom, hogy mindkét félidőt jól kezdtük, de a kapott gólok olyan bő tíz percig rövidzárlatot okoztak. Ekkor a Fehérvár kihasználhatta volna lehetőségeit, de úgy gondolom, tisztességesen helytálltunk. Sajnálom ezeket az üresjáratokat, mert ezek megint azt eredményezték, hogy az önbizalmunkat elveszítettük a mérkőzés ezen periódusaiban. Aztán rengeteg energiát kellett belefektetnünk abba, hogy újra talpra álljunk. Végül mindkét félidőben voltak helyzeteink, de a mérkőzés összképét nézve megérdemelten nyert a Videoton. Én minden mérkőzésre úgy készítem fel a csapatomat, hogy nyerni akarunk, de sajnos voltak a képességekben is különbségek, ezek helyenként sajnos ki is jöttek" – nyilatkozta a Kaposvár vezetőedzője, Prukner László a Sport Televíziónak.Prukner László a Sport Televíziónak.

„Valóban igaz, hogy az utolsó negyedórában nem volt annyira látványos már a játékunk, ám 75 percen keresztül meglehetősen szép akciókat és megoldásokat láthatott a publikum. A csapat nagyon odatette magát, és szerintem azok a szurkolók, akik ma kilátogattak, látványos, jó mérkőzést láthattak. Torghelle Sándor, az alapján, amennyit fut, és amilyen sprinteket vágott, egyértelműen megérdemelte volna, hogy gólt szerezzen, de van még hátra két mérkőzés, lesz lehetősége még, hogy eredményes legyen" – értékelte a mérkőzést a Videoton szakvezetője, José Gomes.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik