NB I: Pintér örül, hogy szépen búcsúztak közönségüktől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 18:25
A labdarúgó NB I 29., azaz utolsó előtti fordulójában a bajnoki címet már korábban megszerzett, sérülések és eltiltások által tizedelt Győri ETO Nikola Trajkovics találatával legyőzte otthonában a dobogóért harcoló MTK-t. A zöld-fehérek így győzelemmel a hátuk mögött vehették át a bajnoknak járó trófeát és az aranyérmeket.

„Nagyon keveset tudtam vele lenni, nagyon sokat voltam kint a pályán, nagyon sokat dolgoztunk, hogy minél eredményesebb legyen az a csapat – nyilatkozta a mérkőzés után a Sport1 kamerái előtt Pintér Attila, a hazaiak mestere karjaiban lévő kisfiára, Filipre utalva. – De amikor csak tudtam, mindig vele voltam. Szerettünk volna úgy elbúcsúzni a hazai közönségtől, olyan szépen, hogy méltó legyen ahhoz, amit egész évben felépítettünk. Ez a csapat tartalékosan is mindent megtett a győzelemért. Már a Fradi elleni mérkőzés után megünnepeltük a bajnoki győzelmet, de most is lesz egy kis ünnepség.”Pintér Attila, a hazaiak mestere karjaiban lévő kisfiára, Filipre utalva. – De amikor csak tudtam, mindig vele voltam. Szerettünk volna úgy elbúcsúzni a hazai közönségtől, olyan szépen, hogy méltó legyen ahhoz, amit egész évben felépítettünk. Ez a csapat tartalékosan is mindent megtett a győzelemért. Már a Fradi elleni mérkőzés után megünnepeltük a bajnoki győzelmet, de most is lesz egy kis ünnepség.”

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, mert az MTK a tabella első felében van, esélyes még a harmadik helyre. Biztosak voltunk benne, hogy nehéz lesz ezt a meccset megnyerni. Szenzációs közönség előtt győztünk, és ezt is terveztük. Nagyon boldogok vagyunk, szerettünk volna szépen búcsúzni. Sok mindenben más ez a bajnoki cím, mint amelyet öt évvel ezelőtt nyertem az MTK-val: az volt az első idényem, és az egy fiatal, talán rutintalan csapat volt, a Győr egységesebb. Mind a kettő nagyon értékes a szívemben. A hét közben elveszített kupadöntő viszont mindenkiben nyomot hagy még egy ideig” – így a lefújást követően Pátkai Máté, az ETO labdarúgója.

Legfrissebb hírek

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

Gera Zoltán: Belül nekem is megvan a magam harca

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 09:33

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 00:01

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 12:51

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56
Ezek is érdekelhetik