Honvéd: Az ETO ellen a maximum kell - Zsivanovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 16:51
Borisz Zsivanovics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd szerb középpályása szerint a Győri ETO ellen csak akkor lehet esélyük, ha sikerül a maximumot nyújtaniuk. A több poszton is bevethető futballista ott játszik, ahol szükség van rá, csak a csapat érje el a céljait.

„A Győr természetesen nagyon jó csapat, nem véletlenül lettek bajnokok. Ha azonban a maximumot hozzuk ki magunkból, és a legjobb formánkat mutatjuk, akkor nyerhetünk, és egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz a célunkhoz, hogy Európába mehessünk" – nyilatkozta a szerb középpályás, Borisz Zsivanovics a honvedfc.hu-nak.Borisz Zsivanovics a honvedfc.hu-nak.

Zsivanovics eredetileg támadó középpályás, de Marco Rossi vezetőedzőnél nem egyszer játszott már a védelemben is.

„Nagyon szokatlan és nehéz volt, de azt hiszem, több poszton is meg tudom állni a helyem. Egyébként pedig úgyis ott kell játszanom, ahol az edzőm mondja" – tette hozzá a 23 éves labdarúgó.

NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFCOláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC (TV: Sport1)Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi (TV: Sport1) Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano (TV: m1)
Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

Nyugalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.13. 23:44

Marco Rossi: A győztes csapaton ne változtass…

Magyar válogatott
2025.10.13. 21:02

Telitalálat volt a taktika, remekül bevált Marco Rossi terve

Magyar válogatott
2025.10.13. 07:44
Ezek is érdekelhetik