Haladás: Halmosi kihagyja a Lombard elleni meccset

Vágólapra másolva!
2013.05.16. 17:46
Artner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője több meghatározó játékosára sem számíthat a Lombard Pápa elleni pénteki bajnokin: többek között a válogatott középpályás, Halmosi Péter is sérülés miatt fog hiányozni.

„Tudjuk, hogy a szurkolók számára ez egy presztízs meccs, de nincs különbség egyetlen mérkőzés között sem. Úgy érzem, hogy a játékosaim eddig minden találkozó fontosságát átérezték, de ez a mi szempontunkból semmiben nem különbözik a többi összecsapástól. Múlt héten sok fiatal kapott lehetőséget, akik meg is állták a helyüket, de azért nem mondanám, hogy kényelmes helyzetben vagyok, hiszen meghatározó játékosok fognak most is hiányozni. Rózsa, Halmosi, Fehér és Rajos is kezdőben kapna helyet, ha egészséges lenne. Ők azért hiányozni fognak, de a fiatalok bizonyították, hogy bármikor lehet rájuk számítani, és ez örömteli a Haladás számára. Halmosinak a vádlija fáj, nem tudjuk még, hogy mennyit kell kihagynia. Az biztos, hogy holnap nem fog tudni pályára lépni" – nyilatkozta Artner Tamás vezetőedző a haladasfc.nyugat.hu-nak.

NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa (TV: Sport1) Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva (TV: Duna)
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest (TV: m1)
Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFCOláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC (TV: Sport1)Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi (TV: Sport1) Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix MecanoNémeth Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik