FTC: Időben elkészül az új Albert-stadion - Fürjes

Vágólapra másolva!
2013.05.24. 13:55
A terveknek megfelelően, gőzerővel zajlik az új Albert-stadion építése, így várhatóan 2014 őszén átadják a létesítményt, és a Ferencváros labdarúgócsapata a 2014–2015-ös idényt már az új otthonában kezdheti meg – mondta Fürjes Balázs, a beruházásért felelős kormánybiztos a sajtó képviselőinek tartott pénteki helyszíni bejáráson.  

A kormánybiztos közölte: várhatóan még idén elkészül az új stadion alapja. Hozzátette: a létesítmény építésének folytatásához szükséges anyagi forrás – nettó 5.4 milliárd forint – erre az évre rendelkezésre áll, a 2014-re fennmaradó összeg (nettó 8.1 milliárd forint) fedezetének biztosításáról pedig kormányhatározat szól. Ezt az összeget Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi bejelentésével – miszerint egyszeri kiadásokat csak egyszeri bevételekből lehet majd finanszírozni – a stadion 90 fokos áthelyezéséből adódóan felszabaduló több mint harmincezer négyzetméternyi, beépíthető belvárosi telekingatlan értékesítése döntően fedezi.

Az értékesítésre várhatóan még idén sor kerül – hangsúlyozta Fürjes Balázs, aki kiemelte azt is, hogy a szigorú szerződések is garanciát jelentenek a stadion felépülésére, hiszen a kivitelezőnek napi 67.5 millió forintos kötbért kell fizetnie késés esetén.

Fürjes Balázs beszámolt a jelenleg folyó munkálatok részleteiről is: a régi stadiont gyakorlatilag már teljes egészében elbontották – már csak az úgynevezett fejépület maradt meg –, és a bontási anyagok csaknem száz százalékát újrahasznosítják. A kormánybiztos úgy fogalmazott: ennek a technikának köszönhetően a régi Albert-stadion lényegében „tovább él" majd, mivel az elbontott mintegy 18 ezer tonnányi (másfél Erzsébet hídnyi) betonanyagot egy helyben működő darálógép segítségével hasznosítják újra az új arénával kapcsolatos munkák során.

Fürjes Balázs ezzel kapcsolatban hozzátette: az építkezés környezettudatos, és kisebb költséggel is jár, ennek az eljárásnak köszönhetően például tízezer kilométernyi teherautós szállítást spórolnak meg.

A stadion elbontott reflektorai és világítótestei a Puskás-stadionba kerülnek, míg 9500 lelátói székét döntően vidéki települések sportlétesítményeinek felújításához használnak fel. Ezen kívül az elbontott vasat, üveget és a téglákat is újrahasznosítják.

A tervek szerint 2014 őszére készül el az új, 22 500 néző befogadására alkalmas aréna, addig az FTC labdarúgócsapata a Puskás Ferenc Stadionban játssza majd hazai mérkőzéseinek nagy részét.

Legfrissebb hírek

Elindult a Fiatal Sportvezetők Programjának második kurzusa

Egyéb egyéni
2025.02.21. 15:26

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

Nagykövet lett Fürjes Balázs NOB-tag

Egyéb egyéni
2024.10.15. 09:18

Fallabda: tizenhat év után rendeznek ismét rangos viadalt hazánkban

Egyéb egyéni
2024.09.18. 15:06

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NS-exkluzív: „Becsülöm Thomas Bach döntését” – Fürjes Balázzsal értékeltük a párizsi olimpiát

Párizs 2024
2024.08.13. 08:58

A szennyezett Szajna és a bokszbotrány is szóba került – exkluzív interjú a NOB magyar tagjával

Párizs 2024
2024.08.04. 13:22

Magyarnak lenni páratlan érzés – Fürjes Balázs a párizsi olimpia eddigi tanulságairól

Párizs 2024
2024.08.04. 12:59
Ezek is érdekelhetik