FTC: csúszik a fizetés, de Orosz szerint nincs probléma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.21. 11:48
A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál nem titkolózik, a Blikknek elmondta, hogy áprilisban csúszik a labdarúgók fizetése. Probléma azonban nincs, átmeneti nehézségről van szó, s nem igaz, hogy Leonardo – ahogy a játékos korábban állította – két hónapja nem kapott fizetést.

„Az FTC Labdarúgó Zrt. minden hónap huszadika és huszonötödike között utalja az előző havi fizetést a labdarúgók és az alkalmazottak számára. Márciusban mindenki megkapta a bérét, nem tartozunk senkinek, így Leonardónak sem" – kezdte Orosz a Blikknek, hozzátéve, a prémiumokat is mindig idejében megkapták a focisták.

„Előfordulhat, a klubba befolyó pénzek nem érkeznek idejében, így két-három hetet csúszunk a fizetéssel. Erről azonban tájékoztattuk Ricardo Moniz vezetőedzőt és a játékosokat is, akik tudomásul vették ezt. Az áprilisi béreket pedig megkapják majd május 20. és 25. között” – mondta Orosz, kiemelve, ennek köszönhetően a következő hónapban kétszer is pénznek örülhetnek majd a labdarúgók, felszámolván az elmaradást.

Az eset előzménye, hogy Leonardo, a zöld-fehérek februárban érkező brazil labdarúgója az egyik közösségi portálon azt írta nemrég, hogy két hónapja nem kapott fizetést. A bejegyzés azóta eltűnt.

A témáról bővebben itt olvashat!

KOVAC A FRADI ELLEN DEBÜTÁL

A Fradi Diósgyőrben vendégszerepel az NB I 24. fordulójának vasárnapi meccsén. A DVTK kerete jelenleg húszfős, ebből három kapus. A tizenhét mezőnyjátékos közül ketten (Mouhamadou Abdouraman és Csirszki Martin) sérültek, így tizenöt futballista kínál Kovac Zoltán számára variációs lehetőséget a Ferencváros ellen.

„Ilyen esetben csakis a mentális felkészítéssel lehet eredményt elérni – szögezte le a szakember, akit Szentes Lázár távozása után a hátralévő hét mérkőzés levezénylésével bíztak meg. – Fel kell ébreszteni a játékosokban a hiúságot, és igyekeztem felpaprikázni őket, hogy mutassák meg, van bennük tartás. Persze két nap alatt nem lehet csodát tenni... A klub vezetői tudják, hogy ha nem lépünk előre fegyelemben és hozzáállásban, nem érhetjük el az Európa-ligát."

Arra a felvetésre, hogy hollandul vitatkozik-e majd Ricardo Monizzal, a Ferencváros vezetőedzőjével az edzői zónában, mindössze annyit jegyzett meg a DVTK trénere, hogy biztosan beszélgetnek majd és ezt nagy valószínűséggel holland nyelven teszik. A pályán pedig a holland stílus küzd a belga ellen?

„A személyiségünk Monizzal számos ponton hasonlít egymáshoz – fűzte tovább a gondolatot a belga állampolgár Kovac Zoltán. – Fegyelem, munka, komolyság, hozzáállás és szenvedély. A különbség az, hogy Ricardo Moniz már hónapok óta dolgozik a csapatával, én pedig mindössze csütörtöktől. Ami pedig a rendszert illeti, a 4–2–3–1 elvi lehetőség, ugyanis minden találkozón lehet váltani, akár három-négy variációt is alkalmazhatunk."

 

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
15 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
16 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
19 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
21 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik