MTK: reggel javult a helyzet, lesz meccs a Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.30. 10:24
Mint korábban jeleztük, az NB I-ben szereplő MTK  pályáját alaposan megviselte az elmúlt napok időjárása. Domonyai László vezérigazgató a klub hivatalos honlapján ugyanakkor tudatta a szurkolókkal, hogy az időjárás ma reggeli kedvező alakulásának köszönhetően biztosan megrendezik szombaton a Budapest Honvéd elleni bajnoki.

„Az elmúlt órák kedvező időjárásának köszönhetően biztossá vált, hogy sor kerül délután kettőtől a Honvéd elleni rangadóra. A pálya hengerelése és vonalazása jelenleg is zajlik, szeretettel várjuk szurkolóinkat az összecsapásra” – nyilatkozta Domonyai László, az MTK vezérigazgatója.

Az MTK szombaton 14 órakor fogadja a Hidegkuti-stadionban a Honvédet, azonban ahhoz, hogy a mérkőzés megkezdődhessen, még Szabó Zsolt játékvezetőnek is meg kell vizsgálnia a pályát, és rá kell bólintania a kezdésre.

NB I, 21. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 29., péntek
17.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa 3–0
Andó-Szabó Sándor
19.00
Videoton FC–Siófok FC 6–0 Vad II István
Március 30., szombat
14.00
MTK Budapest–Bp. Honvéd (Tv: m1)
Szabó Zsolt
15.00
MVM Paksi FC–Haladás Kassai Viktor
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Veizer Roland
18.30
Ferencváros–Egri FC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Március 31., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Újpest FC (Tv: m1)
Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Solymosi Péter

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51
Ezek is érdekelhetik