FTC: az Ajaxnál nevelkedett Aborah is aláírt - hivatalos

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2013.02.20. 19:18
null
Stanley Aborah aláírt az FTC-hez
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros bejelentette a korábbi belga utánpótlás-válogatott Stanley Aborah szerződtetését.

 

A 25 éves középső középpályást januárban tesztelték a zöld-fehérek, és a Vác elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett.

Aborah Ghánában született, de belga állampolgársággal is rendelkezik. Az Ajax utánpótlás-akadémiáján is nevelkedett, majd az amszterdamiak első csapatában bemutatkozott, de nem tudott itt megragadni.

Később több holland klubnál is megfordult, volt a Den Bosch és a Vitesse játékosa is, legutóbb pedig a szlovén Murában játszott.

Aborah a ferencvárosi tesztelés után Dániában is próbálkozott: a Brönbynél járt próbajátékon, ám a neves klub nem kínált neki szerződést.

Mint ismert, a Ferencváros ma már bejelentette egy futballista szerződtetését: a brazil Leonardo is aláírt a zöld-fehérekhez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Stanley Aborah (belga, Mura – Szlovénia), Júnior Fell (brazil, Metropolitano – Brazília), Quenten Martinus (holland, Heerenveen, legutóbb Sparta Rotterdam – Hollandia), Leonardo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg – Ausztria)
Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Lombard Pápa), Busai Attila (Szolnoki MÁV FC, kölcsönbe), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Máté János (Siófok – kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
2 órája

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
20 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
21 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik