Felkészülés: üzbég csapattól kapott ki a DVTK

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 18:15
A DVTK labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott az üzbég a Pakhtakor Toshkenttől, az ellenfél gólja a mérkőzés elején született egy szöglet utáni fejesből.

Ötödik felkészülési mérkőzését játszotta Belekben a DVTK labdarúgócsapata (eddig három vereség és egy győzelem volt a mérleg), az ellenfél az üzbég első osztály éllovasa, a Pakhtakor Toshkent volt. A találkozó a heves esőzések miatt félórás csúszással kezdődött.

Délelőtt a keret egyik fele edzésen vett részt, a másik pedig a délután edzőmeccsen kapott szerepet. A dvtk.eu tudósítása szerint a magyar csapat egyből letámadott, az ellenfél viszont az első szögletéből gólt szerzett Maharadze fejese révén. A DVTK-nak meg lehetett volna a válasza, de Francisco Gallardo ziccerénél nagy bravúrral védett a Toshkent kapusa. Az üzbégek szögletei a későbbiekben is veszélyt hordoztak magukban, de ezeken túl Szergejev is eltalálta a kapufát.

A második félidőben a hajrához közeledve egyre nagyobb erőket mozgósított a DVTK az egyenlítés érdekében, miközben az üzbég gólszerző második sárga lappal a kiállítás sorsára is jutott, de gól már nem esett, 1–0-ra nyert a Toshkent.

FELKÉSZÜLÉS
DVTK–Pakhtakor Toshkent (üzbég) 0–1 (0–1)

DVTK: Ambrusics – Menyhért, Nagy T., Hutter, Eperjesi – Takács P., Timkó (Bogáti) – Gallardo, Fernando, Bacsa (Szabó B.) – Seydi (Icsó)
Forrás: dvtk.eu

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik