NB I: Az egri foci él, csak segítségre szorul - Vancsa

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 17:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Egri FC klubigazgatója, Vancsa Miklós elmondása szerint a csapat nem adta fel a harcot, hogy megőrizze első osztályú tagságát. Véleménye szerint az egri futball él, csak segítségre szorul – tájékoztatott a klub hivatalos honlapja.
„Ebben hiszünk, és ezért dolgozunk, másképp aligha lenne értelme egész szerepvállalásunknak a klubnál – válaszolt Vancsa Miklós az egrifc.hu azon kérdésére, hogy a hullámzó játékot követően ismét a felemelkedés lesz-e jellemző a csapatnál a tavaszi szezon során – Talán emlékszik, hogy amikor tavaly nyáron Jámbor János főtámogatóval és Simon Antal vezetőedzővel munkához láttunk, tisztán beszéltünk és kijelentettem: Egerben előbb vagy utóbb NB I-et szeretnénk. Úgy alakult, hogy az élvonalbeli szereplés előbb sikerült, ám erre sok tekintetben nem mindenki volt felkészülve. Nem szívesen mondom, de leginkább a csapat számított NB I-esnek, még úgy is, hogy jelenleg a 15. helyen áll. Körülmények vonatkozásában fél év alatt nem lehet több évtizedes lemaradást pótolni, a hiányosságok miatti vándorlásra kényszerítettség azonban önmagában hordozta az eredménytelenséget.” „Eger hiába rendelkezik NB I-es csapattal, ha a közönség nem láthatja hazai pályát az együttest. Ez jelenti a kiindulópontot. Kevés, hogy nálunk van az élvonalbeli jog, ezzel élni is kell. Nem akarok én okolni senkit, ezek ugyanis tények. Az is bizonyos: meg kell építeni a világítást, hogy lássuk, érdemes újra nekirugaszkodni a munkának, mert szükséges megteremteni azokat a feltételeket, amiért nem mi vagyunk a felelősök. Most, amikor mindenki pályát épít, stadiont újít, súlyos hiba lenne nem kihasználni a kínálkozó lehetőségeket” – tette hozzá Vancsa, aki szerint együttese így is sokáig jól bírta a folyamatos idegenbeli mérkőzéseket. „A folytonos vendégkénti játékból adódó versenyhátrányt egészen a szezon kétharmadáig jól bírta a csapat. Akkor következett egy törés, egy megtorpanás és a „befáradás” után már nem tudott kompenzálni a gárda. Vélelmes 11-eseket kaptunk, elkerülhető hibákat vétettünk és összességében csőstül jött minden gond. A hazai pálya hiánya abban is megmutatkozott, hogy semmiféle lélektani pluszt nem tudtunk teremteni az otthontalanság miatt, ami pontok mellett hozadékként is jelentkezik az idegenbeli mérkőzéseken” – vélekedett a klubigazgató, aki szerint a feladatok közötti sorrend első helyére az egri foci jövőjének a kérdése kívánkozik. „A háttérbeli munkát úgy végezzük, a csapat pedig január 8-án azzal lát neki a felkészüléshez, hogy bennmaradást megőrzése a cél. Nem adtuk fel a küzdelmet, ám akkor sem leszünk kétségbe esve, ha mégis búcsúzunk kell. A fejlődés megtartása a legfontosabb, vagyis, hogy olyan körülmények álljanak rendelkezésre a felnőtt és az utánpótlás csapatok, valamint a nézők számára, amelyek európai szinten is kielégítők. Eger futballja él, csak meg kell segíteni. Remélem, ebben sokan osztják a véleményüket és hajlandók is tenni azért, hogy ez a jövőben is legyen” – zárta mondandóját Vancsa.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik