MK: fokozott rendőrségi ellenőrzés a Nyíregyháza-DVSC-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.20. 14:26
Kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítette a rendőrség a Nyíregyháza Spartacus–DVSC-Teva Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzést, ezért a találkozó idején, szerdán fokozott ellenőrzés lesz a nyírségi nagyvárosban, illetve a két település közötti 4-es számú főúton – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden a távirati irodával.

Tamásné Berki Bianka elmondta: a szerdán 17.30 órakor kezdődő kupameccs előtt és után, 12-től 22 óráig tart a fokozott ellenőrzés Nyíregyháza belterületén.

A helyi kapitányság nagy erőkkel biztosítja majd a rendezvény helyszínét is, valamint az oda vezető utakat, amelyeken a szurkolók a stadionba érkeznek, illetve onnan távoznak.

Az ellenőrzéssel a közterületek rendjét veszélyeztető jogellenes cselekményeket szeretnék megelőzni.

Ellenőrzésre, időszakos forgalomkorlátozásra és útszűkületre kell számítani a Debrecen és Nyíregyháza közötti 4-es számú főúton is, ahol szerdán a 268. kilométerszelvénynél 15.30 és 17.30 óra között állíthatják meg a járműveket a rendőrök.

A nyíregyházi stadion környékén szintén lesz forgalomkorlátozás szerdán, a Sóstói út létesítmény előtti szakaszát teljes szélességében lezárják 5.30-tól 23 óráig, a Stadion köz és a Garibaldi utca kereszteződésétől nem lehet majd behajtani gépjárművel.

Szükség esetén a stadion körzetében más utak forgalmát is korlátozhatja a rendőrség – mondta Tamásné Berki Bianka.

Legfrissebb hírek

Katona Mátyás üzent a kórházból: Már jobban vagyok!

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 12:45

Kovács Dániel: Bánt egy kicsit, hogy az idei hat bajnokimon még egyszer sem sikerült lenulláznunk ellenfelünket

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:49

Elillanó varázs – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 23:59

Varga Barnabást nem a sportkocsik foglalkoztatják

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 10:40

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Az ETO felajánlotta a kupameccs jegybevétele felét a Pilisnek

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 14:14

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:05

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 10:27
Ezek is érdekelhetik