PMFC: Magunknak tesszük nehézzé - Wittrédi

Vágólapra másolva!
2012.10.22. 08:45
Megint győzelem nélkül maradt hazai pályán a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC, melynek középpályása, Wittrédi Dávid szerint eddig még senki nem focizta le őket, csak valamiért mindig rosszul jönnek ki a mérkőzéseket eldöntő szituációkból.

„Belülről egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Kívülről meg gondolom nem volt annyira élvezhető. Reméltem, hogy legalább 1-0-ra le tudjuk hozni. A második félidőben megvoltak a lehetőségeink, kapufát is lőttünk. De amikor a széleken meg tudtuk bontani őket, nem igazán érkeztek olyan labdák középre, amiből nagyobb helyzeteink lehettek volna" – nyilatkozta a PMFC középpályása, Wittrédi Dávid a klub hivatalos oldalának.

„Igazából felkészültünk erre, de így élesben nehezebb volt, mint ahogy gondoltuk. Bajzát Péter mellett három belső védő állandóan ott állt. Hiába mozgott sokat nagyon nehéz volt megjátszani szélről és középről is. Hogyha a végén az alapvonal közeléből vagy a beadásos szituációkból jobban jövünk ki, akkor egy lepattanóból tudtunk volna igazán gól szerezni" – tette hozzá az Eger ellen csereként beálló 25 éves futballista.

„Valahogy be kell gyötörni egyet és nem szabad gól kapnunk. Minden meccsre kimegyünk úgy, hogy nyerni szeretnénk. Meg is van rá a lehetőségünk, mert eddig egyik csapat sem múlt felül minket úgy, hogy azt mondhatnánk, hogy lefociztak minket és megvertek 3-0-ra. Egyszer sem volt ilyen, és igazából csak magunknak tesszük nehézzé, vagy éppen rosszul jövünk ki az olyan szituációkból, amivel eldönthetnénk a győzelmet itthon" – beszélt a sikertelenség lehetséges okairól Wittrédi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik