PMFC: a Vasas ellen 17-18 éves tehetségeket próbálnak ki

Vágólapra másolva!
2012.10.15. 16:29
A Vasas elleni szerdai hazai Ligakupa-mérkőzésen ismét szerepet kaphatnak a PMFC-Matias utánpótláskorú játékosai. Supka Attila elmondta, azok juthatnak újra játéklehetőséghez a felnőttcsapatban, akik a múlt héten is pályára léptek.

A múlt héten a PMFC Vasashoz utazó kerete 14 fős volt, kilenc saját nevelésű játékossal – és a „visszavágón” is sok fiatal kap szerepet a pécsieknél.

„Ez a hazai Ligakupa-mérkőzés ismételten alkalmat ad arra, hogy lássuk azokat a fiatal játékosokat, akik szóba kerülhetnek az első csapatnál, akár 1-2 éven belül – mondta Supka Attila – Szerdán a három 17-18 éves játékost, Gajág Gergőt, Márkvárt Dávidot és Gránicz Patrikot biztosan meg fogjuk nézni” – tette hozzá a szakember.

A PMFC utánpótláskorú játékosai közül az U21-es válogatottba rendszeresen meghívót kap Dibusz Dénes és Fodor Ferenc, az U18-ban Nagy Dominik, az U17-ben Ivancsics Alex, míg az U16-os nemzeti együttesben Ipacs Péter léphet pályára.

Legfrissebb hírek

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 13:27

Kovácsréti Márk: Senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amit a sérülésem után átéltem

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 12:33

Bódi Ádám: Csalódott lettem volna, ha nem jutunk fel

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:50

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

NB II: Csábi József távozik a BVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 14:25

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

A nyolcvanéves Noskó Ernő annak idején megharcolt a csatárokkal

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 07:34
Ezek is érdekelhetik