Fogadási botrány: a bíróság elutasította Aczél keresetét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.01. 20:19
A szombathelyi munkaügyi bíróság hétfőn elutasította a nemzetközi fogadási csalásokban gyanúsított Aczél Zoltán labdarúgóedző keresetét, amellyel korábbi klubja, a Szombathelyi Haladás rendkívüli felmondását támadta meg.

A bíró indoklásában azt mondta, hogy törvényes volt a rendkívüli felmondás, mivel valós és okszerű indoka volt a klubnak: ezek között említette a Központi Nyomozó Főügyészség és a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának Aczélra vonatkozó gyanúsítását, illetve felfüggesztését. Kiemelte: a gyanúsítás ténye olyan mértékű bizalomvesztést eredményezett a klub részéről, amely önmagában megalapozza a rendkívüli felmondás jogosságát.

Aczél Zoltán azt szerette volna, ha a rendkívüli felmondást jogszerűtlennek találja a bíróság, s ezáltal a klub kifizeti számára a szerződésének hátralévő idejében neki járó pénzt, 13.67 millió forintot. Az első fokú ítélet alapján azonban Aczélnak kell kifizetnie a több mint 1.5 millió forintra rúgó perköltséget és az eljárási illetéket. A futballtréner azt mondta, hogy egyeztet majd az ügyvédeivel, de valószínűleg nem fellebbez.

Aczél Zoltánt, aki 2008 és 2010 között a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, tavaly november 30-án vették őrizetbe, mert két rendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben, még a Siófok vezetőedzőjeként.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) akkori közlése szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd–Siófok (2–2) Magyar Kupa-elődöntőt és a 2009. május 23-i ZTE–Siófok (5–3) bajnoki mérkőzést próbálta befolyásolni a játékosaival úgy, hogy csapatuk legalább két góllal veszítsen. Előbbi esetben az elkövetői kör végül – Aczél és játékosai hajlandósága ellenére – nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti 3-4000 euró jogtalan kifizetésre nem került sor, utóbbi esetben viszont a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Aczélon kívül több labdarúgót és K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt vették őrizetbe a KNYF munkatársai. Az eset miatt a Szombathelyi Haladás szerződést bontott a trénerrel. A KNYF márciusban a két siófoki után egy újabb, egy REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsította meg a szakembert, aki 2006 és 2008 között dolgozott a REAC vezetőedzőjeként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik